Válságban vannak a kenyai házasságok

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. július 09., 08:43 Legutolsó módosítás: 2010. július 09., 08:46

Nairobi – Egy frissen közzétett kenyai felmérés eredményei szerint nagyon kevés párt köt össze a szerelem, a többség inkább anyagi okokból vagy a gyermekek miatt tartja fenn a házasságot. Mindeközben a kapcsolatoknak rendszerint a pénz okozta konfliktusok, illetve a hűtlenség vet véget. Forrás: ELTE TÁTK, NOL

Aggasztó képet fest a Saturday Nation lap által megrendelt kutatás a kenyai házasságok állapotáról. A felmérés szerint a megkérdezett házaspárok alig 40 százaléka minősíti boldognak a házasságát, a többiek boldogtalannak vagy bizonytalannak érzik magukat kapcsolatukban. A szerelem, ami sokak szemében a házasság valódi alapja kell, hogy legyen, kevés kenyai pár életében játszik fontos szerepet. Csak tízből négy válaszadó állította, hogy a kölcsönös szerelem az, ami elsődlegesen összetartja a házasságát, tízből hatan inkább a gyermekeik miatt vannak együtt, míg tízből négyen a nagyobb anyagi biztonság miatt tartják fenn a köteléket. Nem meglepő tehát, hogy tízből hárman azt állítják, ha lenne második esélyük, nem döntenének úgy, hogy ismét jelenlegi párjukat válasszák házastársul.

A kutatás szerint a házasságokat rengeteg konfliktus terheli. A válaszadók fele legalább havi rendszerességgel jelentkező komolyabb konfliktusról számolt be, amelyet szintén az esetek felében a pénz, míg tízből közel négy esetben a rokonok és családtagok közbeavatkozása okoz. Azokban az esetekben, ahol a veszekedések végül válással végződtek, kétharmados arányban az anyagi problémák, míg bő ötven százalékos aránnyal a hűtlenség jelentette a fő indokot a kapcsolat felbontásához.

Mindkét fél a másikat hibáztatta a házasság kudarcáért. Az elvált férfiak háromnegyede volt felesége tiszteletlenségére és veszekedős hajlamára panaszkodott, míg az elvált nők ex-férjükből a kapcsolat iránti valódi elkötelezettséget hiányolta. Az anyagi problémák és a hűtlenség mellett ráadásul egyre több nő érezte problémásnak, hogy férje nem egyenlő partnerként kezelte a kapcsolatban – írja az ELTE TÁTK hírlevele.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben