Űrutazásra vágyik Kirill pátriárka

Létrehozás: 2010. december 02., 16:27 Legutolsó módosítás: 2010. december 02., 16:34

Moszkva – Űrutazásra vágyik Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje, aki erről akkor beszélt, amikor Anatolij Perminovval, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási ügynökség vezetőjével beszélt a Moszkva melletti Csillagvárosban épült új ortodox templom felszentelése alkalmából. Forrás: MTI

A 65 éves egyházfő elmondta: ha nem kötné tisztsége és mindaz, ami vele jár, űrutazást tenne. Úgy vélte, az űrkutatás istennek tetsző dolog, mert elősegíti az emberiség tökéletesítését. A mai pátriárka a kilencvenes években 19 edzőrepülést hajtott végre MiG-29-es vadászrepülőgépeken, kétszer vezetett gépet, elsajátította a műrepülés néhány mutatványát, és 1999 elején oklevelet is szerzett repülésből.

Csillagvárosban elmondta: szmolenszki és kalinyingrádi metropolita volt, amikor meghívták egy vadászrepülő-ezredhez. Ott próbálta is végezni lelkipásztori munkáját, de a katonákkal beszélve úgy érezte, hogy fogalma sincs arról, amivel ezek az emberek nap mint nap foglalkoznak. Ekkor megkereste az ezred parancsnokát, és közölte vele: amíg maga is át nem éli a pilótákra nehezedő terhelést, nem dolgozik tovább velük, mert ehhez nincs erkölcsi joga.

Ezt követően készülni kezdett a földön fizikailag és szimulátorokban, s végül a légierő főparancsnoka engedélyezte a repülését – mondta el. Hozzátette, akkor pontosan megértette, hogy mit jelent pilótának lenni, s hogy ez a világ egyik talán legnehezebb foglalkozása, a másik a bányászoké.

A Kirill pátriárka csillagvárosi látogatásáról beszámoló csütörtöki orosz lapok megírták, hogy ez alkalomból a december közepén induló űrhajósoknak egy Bibliát adtak át, amelyet egyikük a személyes csomagjában visz majd magával a Nemzetközi Űrállomásra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben