Urunk megjelenésének ünnepe a Szent Péter-bazilikában

Létrehozás: 2009. január 07., 10:37 Legutolsó módosítás: 2009. január 07., 10:41

Róma - XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be január 6-án, kedden, Urunk megjelenésének ünnepén a Szent Péter-bazilikában. Az ünnep hagyományainak megfelelően latin nyelven ünnepélyesen kihirdették az idei év húsvétjának dátumát. Forrás: Magyar Kurír

Szentbeszédében a pápa Dantét és Galileit is említette, mindenekelőtt azonban a remény fontosságára hívta fel a figyelmet – áll a Radio Vatikan tudósításában.

„Nincs olyan árnyék, amely olyan sötét lehetne, hogy Krisztus fénye ne világítaná be. Ezért mi, Krisztus-hívők sosem veszíthetjük el a reményt – ma sem, amikor szembesülünk a társadalmi és gazdasági válsággal, amely izgalomban tartja az emberiséget. Akkor sem, amikor a gyűlölettel és a romboló erőszakkal állunk szemben, amely a világ számos részén vérontást okoz” – fogalmazott a Szentatya.

A pápa megemlítette, hogy a 2009-es évet az ENSZ a csillagászat évének nyilvánította, és a betlehemi csillag történetét különleges módon, kozmológiai szempontból vizsgálta. „A csillagokat, a bolygókat és az egész világegyetemet semmi esetre sem vak erők irányítják, nem egyszerűen az anyag dinamikájának engedelmeskednek. Az embernek nem szabad tehát a kozmikus elemeket isteníteni, ellenkezőleg: mindenben és mindenek felett egy személyes akarat létezik, Isten Lelke.”

A szentmise után a pápa a Szent Péter téren elimádkozta az Úrangyalát.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben