Uniós menhelyet nyitott egy katolikus pap Bécsben

Létrehozás: 2010. december 20., 12:10 Legutolsó módosítás: 2010. december 20., 12:13

Bécs – Bécsben „Az adomány melegít” címmel közismert személyek óriásplakátokon ösztönzik adományozásra a lakosságot. A városban megnyílt az első nemzetközi hajléktalanszálló a szociális hálóból kimaradó EU-s fedél nélkülieknek. Forrás: mindennapi.hu / Bander Csilla, Die Presse

Bécsben a tavalyi évben 20 százalékkal nőtt (2200-ról 2600-ra) a rendszerben először jelentkező hajléktalanok száma. Idén sem várható javulás, sőt éppen ellenkezőleg – figyelmeztetett a Caritas igazgatója, Michael Landau a bécsi Hajléktalanok Gondozási Központjában, a „Gruft”-ban. Ebben az évben november végéig 2400 „új” hajléktalan fordult a bécsi segélyszervezethez.

A Caritas a hajléktalanok számának növekedése miatt adományozásra kéri a lakosságot. „Az adomány melegít” címmel ismert emberek (TV-bemondók, filmrendezők stb.) óriásplakátokon kampányolnak a téli csomagért. A plakátokon „50 euró életeket menthet” felirattal próbálnak hatni a bécsi lakosság együttérzésére. A decemberben induló akcióban fejenként 50 euróból azonnali segélyt – téli hálózsákot és meleg ételt – kapnak a rászorulók.

Minden adomány melegít

„Idén sokkal több adományra van szükségünk, mint néhány éve” – mondja a Caritas igazgatója. A tél beálltával az otthontalan emberek sürgős segítségre szorulnak, nő a fagyhalál veszélye. Utcai szociális munkások becslései szerint Bécs utcáin néhány száz hajléktalan él bontásra ítélt házakban, nyilvános vécékben vagy padokon a Duna-szigeti parkokban.

Minden adomány melegít – hangsúlyozza Landau. Az egyre több hajléktalan között az 50 eurós adomány sokak túlélési esélyeit növeli. A „Gruft” Hajléktalan Központban 2009-ben összesen 82 690 adag meleg ételt osztottak ki – ez átlagosan naponta 227 ember étkezését biztosította – többet, mint valaha bármikor.

Nemzetközi hajléktalanszálló

Ausztriában mintegy 37 000 hajléktalan él. Bécsben több mint 7000 embernek nincsen lakása, de legtöbbjük télire barátoknál húzódik meg vagy átmenetileg szobát kap a Bécsi Hajléktalanok Segélyszervezettől.

A közel 400 utcán élő többsége Szlovákiából, Magyarországról, Romániából és Bulgáriából érkező uniós állampolgár. Többségüknek nincs betegbiztosítása, így nem jogosultak szociális segélyre, s ezért az éjszakai menedékhelyeket sem vehetik igénybe.

Mostanáig Ausztria hajléktalanoknak fenntartott szállásai csupán osztrák állampolgároknak nyújtottak fedelet, illetve azoknak, akik bizonyítani tudták, hogy legálisan tartózkodnak az országban, és legalább 5 éve ott biztosítottak. A bécsi szociális segélyezésben fennálló hiányosságot Wolfgang Pucher katolikus pap kezdeményezésével sikerült kiküszöbölni.

Az osztrák fővárosban november 10-én nyitotta meg kapuit a „Vinziport”, az első nemzetközi hajléktalanszálló, amely az osztrák szociális hálóból kimaradó EU-s hajléktalanokra specializálódik. „Ebben a városban a legnagyobb nyomort azok az Európai Uniós állampolgárok szenvedik el, akiknek nincsen munkája, pénze, szállása, betegellátása” – mondta Wolfgang Pucher a novemberi megnyitón.

Csak adományokból

Pucher atya és 18 önkéntes segítője nyár óta az új hajléktalanszálló szervezésével és megnyitásával foglalkozik. Az épületet egy őket támogató magánember vásárolta meg a Szent Vince Közösség számára. „A szálló berendezését kizárólag adományokból finanszírozzuk” – nyilatkozta az osztrák pap. A hajléktalanszállón jelenleg is 20 önkéntes segítő dolgozik, a rászorultaktól pedig jelképesen 1 eurót kérnek az éjszakai szállásért és a meleg ételért.

A Szent Vince Közösség által üzemeltetett "VinziPort" Bécs 14., Penzing nevű kerületében található, és 85 embernek nyújt szállást. Az ide betérőknek tisztálkodóhelyiségek is rendelkezés állnak, s szerény vacsorát is kapnak. Pucher hangsúlyozta, ez nem szálloda, csak délután hattól reggel hétig tartja nyitva kapuit – a hétvégeken ennél tovább.

A pap véleménye szerint: „Ha az Európai Unióban továbbra is marad a tendencia, miszerint csak rendes, magas társadalmi helyzetű emberek élveznek előnyöket, akkor az unió kudarcot fog vallani. Egy társadalom éppen annyit ér, amennyi helye és érdekeltsége van a leggyengébb tagok befogadására”.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben