Ukrajnában is tilos a muszlim fejkendős igazolványkép

Létrehozás: 2010. június 10., 10:20 Legutolsó módosítás: 2010. június 10., 10:53

Kijev – Első fokon pert vesztett egy muszlim krími tatár nő, aki a hagyományos fejkendős viseletben készült fényképpel akart szerepelni a személyi igazolványában. A kijevi bíróság az igazolványképekre vonatkozó belügyminisztériumi rendeletet helyezte előbbre az ukrán Alkotmány vallásszabadságról szóló cikkelyével szemben – adta hírül hétfőn a Szevodnya című ukrán lap. Forrás: FH

A Bahcsiszarajban (Krím-félsziget) élő Szuszanna Iszmailova azt követően nyújtotta be keresetét, hogy az illetékes belügyi okmányiroda nem fogadta el a fejkendőben készült igazolványképét.

A peres ügyben eljáró Kijevi Közigazgatási Bíróság az ítéletében az alperes belügyminisztériumnak adott igazat. A bíró figyelmen kívül hagyta a 25 éves krími tatár nemzetiségű nő és ügyvédjének hivatkozását az ország alaptörvényének 35. cikkelyében foglaltakat, amely az élet minden területén garantálja az ukrán állampolgárok számára a vallási szokások korlátlan gyakorlását.

Ehelyett arra való hivatkozással, hogy az igazolványkép kivitelére vonatkozó belügyminisztériumi rendelet többek között azt is előírja, hogy azon kötelezően födetlen fővel kell szerepelnie az igazolvány tulajdonosának – a hatóságnak adott igazat. Ezáltal az iszlám vallású nők és leányok továbbra sem szerepelhetnek kendővel vagy fátyolban az ukrán személyi igazolványokban és útlevelekben.

Iszmailova és ügyvédje bejelentette, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. Arra hivatkoznak, hogy az Egyesült Államokban, Oroszországban és egy sor európai országban a bíróság hasonló perekben a muszlimok javára döntött.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben