Újra van Kálvin János tér Kassán

Létrehozás: 2009. július 20., 09:10 Legutolsó módosítás: 2009. július 20., 09:11

Kassa – A kassai Óváros önkormányzati képviselőtestülete rábólintott a Miklós börtön melletti tér átnevezésére. Ezentúl Kálvin János tér lesz a neve, ezzel a hely visszakapta történelmi megnevezését. Forrás: parameter.sk, MTI

A képviselők a Szlovák Egyházi Testület, a Magyar Egyházi Testület és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházi Testület kérvényére mondtak egyhangúlag igent – írja pénteki számában az Új Szó című pozsonyi napilap. A téren áll a református templom is.

Eredetileg Kálvin tér volt a neve a területnek, és 1920 és 1938 között szlovákul is ezt a megnevezést használták. Évtizedekig a Miklós börtön melletti térként emlegették. A téren álló egyik középkori épületben börtön és kínzókamra működött, az épületet pedig az egyik hóhér, Miklós után nevezték el.

Orémus Zoltán református lelkész a lapnak hangsúlyozta, hogy az idei év a legalkalmasabb a tér „visszanevezésére”, mivel az idén ünnepli a református egyház a hitújító Kálvin János születésének 500. évfordulóját.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Közlemény a cikkel kapcsolatban

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2009. november 02., 17:10
A fenti cikkel kapcsolatban a mai napon érkezett egy email szerkesztőségünkhöz, melyben azt állították, hogy a tér átnevezése azóta sem történt meg. A fenti cikket azonban ezért még nem távolítjuk el honlapunkról, hiszen az egy júliusi hír volt, most meg már november 2-át írunk.
Aki szeretne a térrel kapcsolatban további információkhoz jutni, az azt ajánljuk, hogy a cikkben leírt forrásoknál tájékozódjon.
Tisztelettel: Horváth-Bolla Zsuzsanna, főszerkesztő