Újra karácsonyi lázban ég Betlehem

Létrehozás: 2008. december 16., 19:47 Legutolsó módosítás: 2008. december 16., 19:49

Betlehem - Nyolc komor év után újra karácsonyi hangulatot áraszt Jézus szülővárosa, Betlehem. A város minden hotelszobáját lefoglalták már január végéig, a központi Jászol-tér zsúfolásig tele van turistákkal, az izraeli és palesztin erők pedig mind azon fáradoznak, hogy zavartalanul folyjanak az események az ünnepek alatt. Forrás: MTI

Újra karácsonyi lázban ég Betlehem

Betlehem

Betlehemet karácsonyi díszbe öltöztették, Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig személyesen vesz részt a Jászol-téren felállított karácsonyfa fényeinek meggyújtásán.
   
Betlehem gazdasági helyzetét erősen befolyásolja a palesztin-izrael konfliktus. A 90-es években virágzott a turizmus, mivel az emberek még hittek a békés jövőben, ám mindez szertefoszlott a 2000-ben kirobbant harcok miatt. A turistákat távoltartotta a palesztin erőszak és az izraeli utazási megszorítások.
   
Az utóbbi időben azonban a város fokozatos újjáéledése indult meg, és ismét mágnesként vonzza magához a "karácsonyi zarándokokat". Palesztin illetékesek szerint idén eddig 1,3 millió turista - kétszer annyi, mint tavaly - érkezett a "nyugati partra", az év végi összesített adatokat pedig 1,6 millió főre becsülik. A turizmus reneszánsza 12 ezer új munkahelyet teremtett.
   
Viktor Batares polgármester abban reménykedik, a város fellendülése arra ösztönzi majd a betlehemieket, hogy maradjanak hazájukban. Az utóbbi években ugyanis nagyon sokan, főként keresztények emigráltak az országból. "A nyugalom és a turizmus növekedése több munkalehetőséget fog teremteni és arra bátorítja a családokat, hogy itt maradjanak" - mondta Batares, aki maga is keresztény. Hivatalos adatok szerint a város 32 ezer fős lakosságának csupán 40 százaléka keresztény - a többi muszlim -, míg az 1950-es években 90 százalék volt az arány.
  
Forgalmas utcáival és lármás piacaival Betlehem igencsak ellentétben áll azzal a bibliai világgal, mellyel a turisták azonosítják Jézus szülővárosát. A vidám városi hangulattal ellentétben azonban a muszlim ünnepi hónapokat beárnyékolja egy izraeli gazdasági blokád, melyet a folyamatos rakétatámadásokra adott válaszként vetettek ki. Így a Gázai övezet ezen partvidékén nagyon kevés a bárány és a marha, amelyek pedig elengedhetetlenek a muszlin ünnep szempontjából.
   
Ezalatt Betlehemben a nagyobb biztonság érdekében 1500 palesztin rendőr lesz szolgálatban az ünnepek alatt. Szulejman Emran biztonsági illetékes szerint rózsákkal, cukorkákkal és veszély esetén hívható telefonszámmal ellátott üdvözlőkártyákkal fogják köszönteni a látogatókat. Az izraeli biztonsági hivatalok pedig arról biztosították palesztin kollegáikat, hogy megkönnyítik a turisták Betlehembe való eljutását.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben