Újfent alaptalanul kevernék pedofil-ügybe a pápát: a Kiesle-ügy
Róma – Az egyház jóhíre érdekében megvédett egy pedofil papot a pápa, még Ratzinger bíborosként, a Hittani Kongregáció vezetőjeként – állította nemrég az Associated Press. A témát persze készséggel átvette a világsajtó, és a magyar is. A kaliforniai Stephen Kiesle ügyéről van szó, amiből először csak egyetlen ügyiratot, egy latin nyelvű levelet publikáltak, amelyben Joseph Ratzinger bíboros azt válaszolja az illetékes püspöknek, hogy Kiesle felmentésének kérdését további megfontolás tárgyává kell tennie. Forrás: Magyar Kurír, Vatikáni Figyelő
Ezt az AP úgy próbálta beállítani, mintha a Hittani Kongregáció prefektusa az egyébként már világi bíróság által is elítélt pedofil pap esetében csak amiatt aggódott volna, hogy mit szólnak majd a hívek, ha felmentik Kiesle-t, s ezért elutasította volna az egyébként jól motivált és indokolt kérelmet. (Az AP cikke itt olvasható angolul.)
Csakhogy a Kiesle-ügy nem erről szólt. A később nyilvánosságra került többi dokumentum, illetve már magának Ratzinger bíborosnak az ominózus – latin nyelvű – levele tanulmányozásakor is kiderülhetett, miről volt valójában szó – írja a Vatikáni Figyelő.
Az 1980-as évek elején Kiesle ugyanis maga nyújtotta be laicizálási kérelmét a Szentszékhez. A kérelmét támogató kaliforniai egyházi hatóságok leveleiből az is kiderül, hogy az illetőt egyáltalán nem lett volna szabad pappá szentelni: ez éppenséggel a helyi püspök felelősségére mutat rá, aki nem megfelelően ítélte meg a papjelöltet.
A Hittani Kongregáció – amelynek vezetését éppen az ügy felterjesztésekor vette át Ratzinger bíboros – akkoriban nem volt illetékes a papi pedofília ügyében. Az ugyanis csak a 2001-es Sacramentorum sanctitatis tutela motu proprio óta tartozik oda. A pedofil papokkal szembeni eljárás abban az időben elsősorban a helyi egyház felelőssége volt. A Hittani Kongregációhoz akkor kerülhetett a kérdés, ha gyónással való visszaéléssel volt „tetézve”. Viszont a Hittani Kongregáció volt akkoriban illetékes a klerikusi állapotból való elbocsátásra irányuló kérelmek ügyében. A Kiesle-ügy azért is került Ratzinger bíboros asztalára, mert a klerikusi állapotból fakadó kötelezettségek – köztük a cölibátus kötelezettsége – alóli felmentésről volt szó benne.
Míg ugyanis a klerikusi állapotból elbocsáthatta a helyi püspök is, a cölibátus alóli felmentést csak a Szentszék adhatta meg neki. Míg az előbbi büntetésnek minősül, ez utóbbi már az érdekelt kérelmére, tehát az ő kedvéért és javára történt volna.
Ratzinger bíboros az ominózus 1985-ös levelében ez utóbbi kérelemre válaszolta azt, hogy nemcsak a kérelmező, tehát Kiesle érdekeit kell szem előtt tartani, hanem az egyetemes egyház érdekeit is. Ami viszont a saját kérelemre történő laicizálás, illetve a cölibátus alóli felmentés ellen szólt volna. A túl könnyedén megadott „nősülési engedély” ugyanis azért kelthetett botrányt (nem konkrétan Kiesle ügyében, akiről közismert volt alkalmatlansága és pedofil hajlama), mert az a papi nőtlenség intézményét is valamiképpen relativizálta. Pedig az ugyanolyan életre szóló elkötelezettség, mint a házasság. Egyházi közérdeknek pedig a házasság és a papi nőtlenség intézményének erősítése tekinthető (a kérdésről ld. még itt).
Ehhez hozzájárul az is, hogy a Szentszék gyakorlata szerint a papi nőtlenség alóli felmentést általában nem adják meg a 40 évesnél fiatalabb kérelmezőnek. Éppen azért, hogy ne egy elhamarkodott, hanem már érettebb korban meghozott döntést hagyjanak jóvá.
Kiesle ügyében Ratzinger bíboros ezért válaszolta azt, hogy a kérelmező érdekei mellett az egyetemes egyház érdekeit (a közjót) is figyelembe kell venni, különös tekintettel a kérelmező „fiatal korára”. S a történet folytatásából kiderül, hogy az akkor még csak 38 éves Kiesle kérelmét két évvel később valóban elfogadta a Szentszék.
Az sem mellékes, hogy miközben további időt kért, Ratzinger bíboros meghagyta a kérelmet előterjesztő helyi püspöknek, hogy addig is, amíg jobban megfontolják az ügyet, ő „atyai gondoskodással” kövesse Kiesle-t. Vagyis egyrészt tartsa rajta a szemét, gondoskodjon arról, hogy ne árthasson többet, másrészt ne hagyja magára, akármekkora bűnt követett el.
Összegezve: az 1985-ös Ratzinger-levél nem azt bizonyítja, hogy jelenlegi Szentatyánk el akarta volna utasítani egy pedofil pap eltávolítását (laicizálását) úgymond az egyház érdeke és a botrány elkerülése miatt, hanem egyszerűen arról szól, hogy a pedofil pap érdekét szolgáló kérelmet további megfontolás tárgyává tette, miközben fontosnak tartotta, hogy az illetővel püspöke továbbra is megfelelően foglalkozzon.
