Újabb templomot fedeztek fel a régészek

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2011. január 19., 09:55 Legutolsó módosítás: 2011. január 19., 10:05

A Nílus deltájában egy 2300 éves templomot találtak a régészek. Akkoriban II. Ptolemaiosz Philadelphosz uralkodott, úgyhogy nyilván ő építtette, s alighanem elhunyt felesége II. Arszinoé tiszteletére – írta a juicalap.hu. Forrás: juicelap.hu

II. Ptolemaiosz i. e. 282-246-ig uralkodott. Édesapja Nagy Sándor tábornoka, I. Ptolemaiosz Szótér volt. Jelentős uralkodónak számított: Egyiptomot megerősítette és saját dinasztiájának hatalmát is. Háborúzott, ha kellett – többek között Szíriával –, de finomabb eszközöket is alkalmazott, például diplomáciai kapcsolatot alakított ki Rómával. Sikerült elérnie, hogy Nagy Sándor holtteste visszakerüljön Alexandriába. Nevéhez fűződik Bereniké – egyébként édesanyjáról nevezte el – és Ptolemaisz város alapítása.

Amerikai régészek az ősi Tell el-Timai városban kutattak, amikor rábukkantak a templomra. Eddig még csak az épület oszlopait sikerült feltárni. Ebből azonban arra következtetnek a kutatók, hogy óriási lehet a templom egésze. Mielőtt azonban tovább ásnának geofizikai módszerekkel, többek között nagyfrekvenciás elektromágneses hullámokkal, úgynevezett földradarral mérik fel az egész komplexum méreteit.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben