Új főtitkárt választanak az Egyházak Ökumenikus Tanácsának élére

Létrehozás: 2009. augusztus 26., 08:25 Legutolsó módosítás: 2009. augusztus 26., 08:26

Genf – Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának új főtitkárát megválasztó testület augusztus 24-től ülésezik Genfben. Samuel Kobia jelenlegi főtitkár személyi okokra hivatkozva visszautasította mandátumának meghosszabbítását, így utódját szeptember 27-én választják meg. Az ülés további témája a 110 ország mintegy 350 egyházát tömörítő szervezet reformfolyamatainak megtárgyalása lesz. Az ülés egészen szeptember 2-ig tart. Egyházunkat a szavazáson Gáncs Péter püspök képviseli. Forrás: ekd.de

„Az ökumenizmus mélyen fűződik lelkemhez, és bármit is csinálok majd a jövőben, folytatása lesz annak, amit évekig ennek a szervezetnek az érdekében tettem” – nyilatkozta Samuel Kobia.

A pozícióra két jelölt a legesélyesebb: Park Seong-won, a dél-koreai presbiteriánusok lelkésze és Olav Fykse Tveit, a Norvég Evangélikus Egyház lelkésze. A két esélyest hat jelölt közül választotta ki a központi tanács, amely júniusban ülésezett Amszterdamban. Az új főtitkár 2010 januárjától lépne hivatalába.

Park Seong-won a koreai youngnami teológia fakultás és a kyeongsani szeminárium docense. Tagja az Egyházak Ökumenikus Tanácsa központi szervének és a szervezethez kötődő mozgalomnak, amely az együttélésért és a békéért küzd. Korábban a református egyházak világszövetségének főtitkár-helyettese volt.

Tveit 2002 óta a norvégiai lutheránusok lelkésze, valamint az ökumenikus és nemzetközi kapcsolatok tanácsának főtitkára. Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa hitbizottságának tagja, valamint a palesztin-izraeli ökumenikus fórum társelnöke.

Kobia, aki 2004 óta töltötte be a főtitkári posztot, korábban bejelentette, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát. Elődje a német teológiaprofesszor, Konrad Raiser volt, aki 1993 és 2003 között volt főtitkár.

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsát 1948-ban alapították meg Amszterdamban. A Római-Katolikus Egyhá nem tagja a közösségnek, de a fontosabb grémiumokban együtt munkálkodnak a szervezettel katolikusok is. Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának 347 protestáns, ortodox és anglikán közösség a tagja.

A főtitkár a tanács szóvivője is. Feladata a tanács stratégiájának előmozdítása. A főtitkár megválasztása mellett a központi tanács tagjai meghatározzák a következő közgyűlés témáját és tartalmát is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben