Tveit: Az EVT-nek szüksége van a pünkösdistákra

Létrehozás: 2010. augusztus 30., 14:31 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 30., 14:32

Stockholm – Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, dr. Olav Fykse Tveit augusztus 24-én a 22. Pünkösdista Világkonferencián Svédországban elmondta, hogy a kereszténység egységének keresésekor túl kell lépnünk az egymásról alkotott előítéleteken és korábbi negatív beidegződéseken, rossz feltételezéseken. Forrás: WCC, evangelikus.hu

Üdvözlő beszédében az Egyházak Világtanácsának elöljárója reményét fejezte ki a jövőt illetően és beszámolt korábbi tapasztalatairól is. Tveit hangsúlyozta, hogy az Egyházak Világtanácsának is szüksége van a pünkösdiekre, de a pünkösdistáknak is a Tanács segítségére.

A missziói parancs ugyanis arra szólít fel bennünket, hogy együtt tegyünk bizonyságot Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról, és együtt kövessük Isten elhívását az igazságosság és béke érdekében.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben