Törvény születhet Romániában az elkobzott egyházi iratokról

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. október 19., 10:22 Legutolsó módosítás: 2010. október 19., 10:25

Bukarest – A diktatúra éveiben elkobzott egyházi levéltári iratok visszaszolgáltatását szabályozó törvénytervezetről tanácskoztak a hétvégén az RMDSZ képviselői, a történelmi magyar egyházak szakértői és levéltárosai Kolozsváron – írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap hétfőn internetes oldalán. Forrás: MTI

Törvény születhet Romániában az elkobzott egyházi iratokról

Fotó: kultura.hu

Nagy Mihály, a román Állami Levéltár igazgatóhelyettese a tanácskozáson arra figyelmeztetett, hogy az elkobzott dokumentumok az egykori jognak megfelelően kerültek állami tulajdonba, ezért visszaszolgáltatásuk csak törvénymódosítás révén lehetséges.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az Állami Levéltár a rendszerváltást követően megpróbált együttműködni a történelmi egyházakkal, kutathatóvá tette az iratokat. A levéltár továbbra is igényt tart a dokumentumokra, amelyeknek a másolatát megkaphatják az egyházak.

A lap által idézett Márton Árpád, a román parlament alsóházának tagja a tanácskozást követően elmondta, hogy 2003-ban egyszer már előterjesztett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy törvénytervezetet, ezt a szövetség képviselői a következő napokban ismét benyújtják a parlament elé. Az eredeti javaslatot pedig kiegészítik a hétvégi tanácskozáson elhangzott észrevételekkel.

Az iratok visszaszolgáltatásával kapcsolatban az egyházak eltérő álláspontot képviseltek, de a hétvégén kompromisszum született. Ha az eredeti levéltári anyagok visszaszolgáltatása nem lehetséges, akkor az egyházak a lehető legszélesebb körű hozzáférés lehetővé tételét kérik az államtól.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben