Tilos halászni a Kineret-tóban avagy Genezáreti-tóban

Létrehozás: 2010. április 21., 10:40 Legutolsó módosítás: 2010. április 21., 10:41

Két évig nem lehet halászni Izrael legnagyobb tavában. A kormány döntése évezredes hagyományt szűntet meg, hiszen a tóban való halászatról már a Bibliában is olvashatunk. Forrás: MTI, NG online

A Kineret- vagy bibliai nevén Genezáreti-tó a közel-keleti ország északi részén, Galileában található. Vize a Jordán folyó által összeköttetésben áll a tőle délre fekvő, Izrael és Jordánia területén található Holt-tengerrel. A Biblia szerint a tóban már Jézus és tanítványai is halásztak, úgyhogy a most bevezetett halászati stop ősi szokást tör meg.

A döntést Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jelentette be a kormányülésen. A tilalom azért vált szükségessé, mert a tóban drámai módon megfogyatkozott a halállomány. A kormány reméli, hogy a tilalommal talán sikerül még megmenteni a tó élővilágát a végleges összeomlástól. „A halászok állami támogatásban részesülnek majd” – jelentette be Netanjahu.

Az elmúlt időszak veszteségeit halak betelepítésével kívánják ellensúlyozni. A mezőgazdasági minisztérium szerint a jelenlegi súlyos helyzet a túlhalászat miatt állt be, ezen felül illegális hálók ejtették foglyul a fiatal halakat, megakadályozva az állományok megújulását. A halakból lakmározó vonuló madarak száma is nőtt az utóbbi időben.

A zsidó állam északi részén elterülő édesvízű tó az ország első számú víznyerőhelye. A Biblia szerint Jézus néhány apostola is a tó halászai közül került ki, és számos csodatétele kötődik ide, többek közt a vízen járás, továbbá a csodálatos hal- és kenyérszaporítás is. Netanjahu kijelentette, hogy a tó halállományának sorsa szívügye, hiszen ő maga is halászott ott gyerekkorában, és a tó halai kitűnő minőségűek.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben