Templomban ordibált Mel Gibson

Létrehozás: 2009. június 03., 19:20 Legutolsó módosítás: 2009. június 03., 19:23

Los Angeles – Meglehet, sokat rosszabbodott Mel Gibson hallása az utóbbi időben, ugyanis a múlt vasárnapi istentiszteleten azért szakította félbe a hívők közös imáját, mert úgy vélte, a többiek róla és magánéletéről pusmognak. Forrás: borsonline.hu

Botrányos nőügyei miatt saját egyháza előtt is szégyenkeznie kell Mel Gibsonnak, akit ráadásul már üldözési mániával is vádolnak. Nem csoda, hiszen az amerikai filmsztár a múlt vasárnapi misén a gyülekezet közös imáját ordítozással szakította félbe. Gibson úgy hallotta, hogy a hívők az istentisztelet alatt az ő magánéletéről pletykálnak, s ezért hirtelen felpattant, és erélyes hangos felszólította a templomban lévőket, hogy azonnal szálljanak le róla, és a nőügyeiről, azokhoz ugyanis senkinek nincs köze.

A többi mellett a Halálos fegyver-sorozat főszereplője visszataszítónak nevezte a gyülekezet viselkedését, akik természetesen értetlenül és felháborodva fogadták a váratlan és – szerintük – indokolatlan dühkitörést.

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben