Protestáns hozzájárulás Európa lelki és szellemi kultúrájához

Létrehozás: 2010. április 22., 11:38 Legutolsó módosítás: 2010. április 22., 11:38

Wittenberg – A Protestáns Egyházak Uniójának (UEK) elnöke, Ulrich Fischer tartományi püspök a teológiai képzés és a helyes véleményalkotás összefüggéséről tartott előadást a wittenbergi prédikátorszemináriumban. Forrás: reformiert-info.de, reformatus.hu

Szerinte az európai protestáns lelkészképzésnek ez a lényegi része. Ez nem mond ellent a ma annyira szorgalmazott missziói elvnek és kompetenciának. Fischer így érvelt: „Aki a mai ember kérdéseinek özönében megfelelő keresztyén válasz megfogalmazására törekszik, annak teológiailag jól képzettnek kell lennie.”

Az április 18-án, a Melanchthon emléknap előestéjén tartott előadást ott mondta el, ahol – Luther egykori szemináriumában – öt kelet-németországi tartományi egyház lelkésznőit és lelkészeit készítik fel az igehirdetői szolgálatra. Melanchthonra emlékeztetve Fischer fontosnak tartotta kiemelni a teológia tudományos megalapozottságát, és nyitott voltát a szekuláris tudományokkal való párbeszédre. Ezért a teológiai képzés több, mint a lelkészi hivatáshoz szükséges készségek és felkészültség kialakítása, a cél valójában „az önmagáért felelősséget vállalni tudó szellemi és lelki identitás kialakítása a lelkészekben”. Csak akit megragadott a hit és annak élethordozó dinamikája, az lesz képes másoknak is továbbadni valamit a keresztyén életből. Ennek az élő spiritualitásnak a továbbadása a wittenbergi prédikátorszemináriumnak kiváltképpen való feladata.

Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE), a hozzá tartozó 105 egyháznak közös feladata a teológusképzésben történő egyeztetés és megegyezés. A teológiai képzés egységesítése lényeges hozzájárulás Európa spirituális és lelki kultúrájához – hangsúlyozta Wittenbergben Ulrich Fischer püspök.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben