Öt éve választották meg pápának Joseph Ratzingert

Létrehozás: 2010. április 20., 12:58 Legutolsó módosítás: 2010. április 20., 12:58

Róma – Öt évvel ezelőtt, 2005. április 19-én választották pápává Joseph Ratzinger bíborost, aki a XVI. Benedek nevet választotta. Az évforduló alkalmából a vatikáni szóvivő, Federico Lombardi jezsuita szerzetes jegyzetét idézzük, amelyben röviden összegzi XVI. Benedek pápaságát. Forrás: Magyar Kurír, Vatikáni Rádió

Az idő gyorsan telt és az események is meghatározóak voltak az elmúlt öt évben, XVI. Benedek pápasága idején. Megválasztása utáni délelőttön a Sixtus-kápolnában az újonnan megválasztott pápa elődje lelki örökségére emlékezett, majd meg kívánta határozni azokat a főbb irányelveket, melyek szolgálatát jellemezhetik az „Úr szőlőjében”, az Egyházban.

Ezek a következők: az ember Istennel való kapcsolata Jézus Krisztus kinyilatkoztatása által, akivel az Eucharisztiában, az egyházi istentiszteletben találkozunk. Elkötelezettség bármiféle energia-megtakarítás nélkül az iránt, hogy újra megteremtsük „Krisztus követőinek látható és teljes egységét”. Vágy arra, hogy választ és megoldást tudjunk adni azokra a kérésekre, melyek a félelemmel és bizonytalansággal teli, segítségre szoruló, a jövőért aggódó embertársaink szükségleteit érintik. A nyitott és őszinte párbeszéd keresése a más vallásúakkal, azokkal, akik az élet értelmét és lényegét kutatják az ember és a társadalom javának érdekében.

Kétséget kizáróan ezek az irányelvek határozzák meg XVI. Benedek pápaságát, amelyeket az akadályokkal és feszültséggel teli időkben is bátorsággal és következetesen képvisel a Szentatya. Mindig Krisztus világosságát kívánja láthatóvá tenni apostoli útjai során. A szeretetről, a reményről, az etika szerepéről a fejlődésben, a gazdaságban, és a környezetvédelemben írt enciklikái is ezt bizonyítják.

Ha mérleget vonunk az emberiség és az Isten szolgálatában tett cselekedeteiről, az gazdag és teljes eredményt mutat. Ez az út folytatódik, melynek biztos iránya van – fogalmazott Federico Lombardi e heti Octava Dies-jegyzetében.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben