Osztrák református szuperintendens az egyház társadalomkritikai szerepéről

Létrehozás: 2009. június 30., 09:40 Legutolsó módosítás: 2009. június 30., 09:41

Bécs – Az osztrák református szuperintendenssel, az ausztriai Református Egyház vezetőjével interjút készített az osztrák kathpress. Forrás: reformatus.hu, kathpress.at, reformiert-info.de

Ebben Thomas Hennefeld szólt az ausztriai zsidó és iszlám közösségekkel szükséges szolidaritásvállalásról, mint ami az egyházak kiváltképpen való feladata. Ez azért is fontos megítélése szerint, hogy így vegyék elejét az idegengyűlöletnek. Ez különösen is hangsúlyos ma a református egyházakban, melyek a szolidaritást és az idegenek befogadásának az erkölcsi örökségét is kapták Kálvintól. A reformátor által Genfben bevezetett egyházi rendtartás szerint megosztott egyházi hivatalok (lelkész, tanító, diakónus, presbiter) új rendszere a demokrácia előfutárává tette Kálvint és gyülekezetét. Kálvin nem nevezhető a rablókapitalizmus vagy a vadkapitalizmus előfutárának. Sőt banketikájával éppen a gátlástalan nyerészkedésnek igyekezett gátat vetni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben