Összedőlhet a Partium híres műemléktemploma

Létrehozás: 2011. január 06., 09:51 Legutolsó módosítás: 2011. január 06., 09:54

Hadad – Úgy tűnik, hiábavaló volt a hadadi református templom érdekében végzett, immár tizenöt éve tartó nagyszabású mentőakció, nemrég az új fal is repedezésnek indult – írja a Szatmári Magyar Hírlap. Forrás: kitekinto.hu

Legelőször 1995-ben kezdett el repedezni a műemléktemplom fala, majd 1999-ben a tartószerkezet- és földcsuszamlás-szakértőkből álló konzílium életveszélyesnek nyilvánította az építményt. Az elmúlt tizenöt év alatt óriási erőfeszítések árán próbálták megmenteni az épületet – előbb a falak alábetonozásával, később pedig a szakaszos újjáépítéssel – a magyar kormány jelentős anyagi támogatása révén. Most úgy fest, végleg le kell mondani arról, hogy ismét teljes díszében pompázzon a nevezetes templom.

„Hadadon a gyakorlatban bekövetkezett az, ami elméletben elképzelhetetlen volt: az új falnak nem lett volna szabad megrepednie, de az utóbbi időben egyre nagyobb rések tátonganak rajta. Kiderült: hiába öntöttek a falak alá húsz méter mélyen betonlábakat, az egész domboldal van állandó mozgásban, így a lábak is elmozdultak. Azt hittük, természetes ülepedésről van szó, de nem. Ez akkor derült ki, amikor a falak összekötésére beépített tartógerendát nem találták az eredeti helyén” – mondta Kurta-Tőtös Beáta lelkipásztor. A lelkész szerint novemberben ismét egyeztetnie kellett volna a magyarországi és romániai szakembereknek, ez viszont nem történt meg – jelenleg a kivárás állapota áll fenn.

A 15. században gótikus stílusban épült református templom mérműves ablakaival, a Sipos Dávid által faragott reneszánsz kőszószékkel és 17. századi harangjaival meghatározó épülete a falunak. A Partium egyik legjelentősebb műemlékének számító templom mellett védettséget élvez a református paplak is, mely a 18. században épült a vár köveinek felhasználásával. A településen található a Wesselényi család kriptája, a régi temetőben – habár nagyon elhanyagolt állapotban van – gyönyörű sírköveket láthatunk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben