Németellenesség van a német iskolákban

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. október 13., 12:20 Legutolsó módosítás: 2010. október 13., 12:23

Berlin – A német tanárok szakszervezete és külföldi gyerekekkel teli iskolák oktatói erősödő németellenességre, sőt rasszizmusra panaszkodnak, a jelenséget szerintük bizonyos vallási egyesületek tudatosan szítják. Forrás: fn.hu, MTI

A DeutschlandRadio keddi adásában megszólaltatott tanárok elmondták: Berlin egyes kerületeiben – így Neuköllnben, Kreuzbergben, Weddingben – az iskolákban jelentős többségben vannak bevándorló családok gyerekei. Ezek szerintük semmibe veszik a nevelőket, terrorizálják a német (és általában a nem muzulmán) tanulókat. A tanárok intézkedést sürgetnek, ellenkező esetben „franciaországi állapotok” alakulnak ki – figyelmeztettek.

A német filológiai társaság elnöke javasolta, hogy korlátozzák az egy-egy osztályba járó külföldi gyerekek arányát. Szerinte ezáltal elejét lehetne venni a német tanulók terrorizálásának. Csatlakoztak az elképzeléshez a berlini iskolákat képviselő tanítók is. Mint a műsorban elmondták, a németellenes, sőt rasszista megnyilvánulások melegágya, hogy egyes kerületekben, illetve az ottani iskolákon belül valóságos „muszlim gettók” alakultak ki. Az otthonról hozott „macho felfogást” a török és arab fiúk különösen könnyen érvényesítik, ha létszámfölényben vannak az iskolán, illetve az osztályon belül a nem muzulmán gyerekekkel szemben.

A bevándorló családok gyerekeinek egyenletesebb elosztása mellett szólnak a tanulmányi eredményeket vizsgáló felmérések is. A GEW adatai szerint a statisztikai átlagnál jóval gyengébb a diákok teljesítménye azokban az iskolákban, ahol a migráns gyerekek aránya meghaladja a 40 százalékot. Ilyen iskola pedig számtalan akad Berlinben és más német nagyvárosban.

Monika Rebitzki, a GEW berlini megbízottja kétségbeejtőnek nevezte a „szociális gyújtópontokban” dolgozó tanítók, tanárok helyzetét. Szerinte enyhítene a gondokon, ha a szenátus, illetve a kerületi önkormányzatok az eddiginél jóval több migrációs hátterű oktatót küldenének az iskolákba.

A Német Tanárok Szövetségének elnöke bírálta, hogy az iskolákban uralkodó lehetetlen állapotokat a politika éveken át a szőnyeg alá söpörte. Eljött a cselekvés ideje: az iskolákban több szociálpedagógusra van szükség, valamint egyértelmű szankciókra (például a családnak juttatott segély csökkentésére), amennyiben a gyerek agresszívan viselkedik az iskolában, illetve rendszeresn lóg onnan.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben