Nem kér Csáky püspökéből az Egyház

Létrehozás: 2009. január 11., 18:42 Legutolsó módosítás: 2009. január 11., 18:43

Pozsony - „Csáky Pál politikai pontokat gyűjt. Kijelentéseivel túllépi hatáskörét.“ Ezekkel a szavakkal reagált Jozef Kováčik, a Szlovák Katolikus Püspökkari Konferencia szóvivője az MKP elnökének felvetésére, miszerint a magyar nemzeti kisebbségnek saját püspökre van szüksége. Forrás: Kitekintő / Felvidek.ma / SME

A magyar nemzeti kisebbségért felelős helynököket eddig a besztercebányai, nyitrai és kassai egyházmegyékben nevezték ki, ahol ezzel a feladattal papokat bíztak meg. Ezenkívül több püspök és segédpüspök bírja a magyar nyelvet. Ez a Szlovák Katolikus Püspökkari Konferencia szerint elegendő.

Csáky azt a tényt hangsúlyozza, miszerint Szlovákiában mintegy 400 000 magyar nemzetiségű katolikus él. Az értük felelős püspök kinevezéséért 50 ezer aláírás gyűlt össze. A civil szervezetek, amelyek petícióval fordultak a Szlovák Katolikus Püspökkari Konferenciához, mindeddig nem kaptak választ kérvényükre. „Bízunk benne, hogy a jövőben teljesítik kérésünket,“ nyilatkozta Karaffa János, az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője, a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke.

A nemzetiségileg vegyesen lakott területen működő papok megalapozottnak tartják azt a kérést, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó híveknek legyenek saját helynökeik. „Több püspökünk van, akik beszélnek magyarul. Szerintem ez elegendő. A helynök kinevezése azonban nem lenne felesleges,“ állítja Kamil Kucharčík atya a füleki egyházközségből.

Éppen a rozsnyói egyházmegyének, amelyhez Fülek is tartozik, a hozzá tartozó magyar hívő közösség viszonylag magas száma ellenére sincs magyar helynöke.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben