Nagyváradon üléseztek a romániai püspökök

Létrehozás: 2010. június 02., 11:40 Legutolsó módosítás: 2010. június 02., 11:40

Nagyvárad – Május 25. és 27. között a Nagyváradi Püspökség szervezésében került sor a Romániai Püspöki Konferencia tavaszi ülésére, melyen az ország római és görög katolikus püspökei mellett meghívottként jelen volt Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius és Anton Coșa chișinăui püspök. Forrás: Magyar Kurír

A konferencia tagjai többek között beszámolót hallgattak meg a cigánypasztorációért felelős papok márciusban Rómában megrendezett találkozójáról, az útonlévőkért felelős papok és az egyház missziós tevékenységéről. Megbeszélést folytattak a katolikus teológiai oktatás romániai helyzetéről, valamint a papság évében megrendezett országos papi találkozókról.

Szóba kerültek a fiatalokat érintő veszélyek, mint például a tudatmódosító szerek, erkölcstelen kiadványok és tévéműsorok. A főpásztorok megállapították azt is: szükség van az Egyház abortusszal szembeni álláspontjának határozott hangoztatására.

A konferencia ülésén napirendre került az ortodox egyházzal való kapcsolat, az ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye, illetve a közös liturgikus ünneplés megtagadása, különös tekintettel arra, hogy külföldön a katolikus egyház felaljánlja templomait, és közösen használják az ortodoxokkal. Ugyanakkor a Romániai Püspöki Konferencia sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az Ortodox Egyház az ország határain belül elutasít mindennemű közösen végzett istentiszteleti formát, holott a szórványban nem ez a gyakorlat.

A konferencia statútumának megfelelően az elnökséget három évre Lucian Mureşan görög katolikus nagyérsek vette át. Alelnöknek Ioan Robu bukaresti érseket, míg az Állandó Tanács tagjainak Petru Gherghel jászvásári római katolikus és Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspököt választották.

Kérésére felmentették beosztásából Cazimir Budăut, a konferencia titkárát, utódául pedig Eduard-Mihai Coșa jászvásári egyházmegyés papot, a bákói kisszeminárium lelkivezetőjét nevezték ki.

A Romániai Püspöki Konferencia következő ülésére Lugoson kerül sor szeptember 28. és 30. között – áll a konferencia titkára által kiadott közleményben.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben