Munib Younan lett a Lutheránus Világszövetség új elnöke

Létrehozás: 2010. július 26., 11:17 Legutolsó módosítás: 2010. július 26., 11:33

Stuttgart – Dr. Munib A. Younan a Jordániai és Szentföldi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét választották meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) új elnökévé. A delegáltak nagy többsége a püspökre szavazott, aki Mark S. Hanson az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetőjét követi majd hivatalában. Forrás: LWI, evangelikus.hu

360 regisztrált delegáltból 300-an Younan püspökre adták le szavazataikat. Az új elnök ellen 23-an szvaztak, 37-en pedig tartózkodtak a szavazástól.

Younant (59) az Egyesült Államokban és Finnországban végzett teológiai stúdiumai után 1976-ban ordinálta Daoud Haddad püspök. Az avatás után ifjúsági lelkészként és tanárként dolgozott, majd a jeruzsálemi evangélikus templom, a Megváltótemplom segédlelkésze lett. 1979 és 1998 között gyülekezeti lelkészként szolgált Beit Jalában és Ramallahban. 1998-ban választották meg püspökké.

Younan a harmadik palesztin származású püspöke egyházának. Jelentős teológiai tevékenysége, hogy lefordította az Augsburgi Hitvallást arab nyelvre és egyik szervezője volt a három monoteista vallás közötti párbeszéd megindulásának Palesztínában.

Younan tagja a Közép-keleti Egyháztanács Bizottságának. 2003 és 2010 között az LVSZ Ázsiai Régiójának alelnökeként tevékenykedett. 1997 és 2003 között az LVSZ Tanácsának tagja volt, 1990 és 1997 között pedig az LVSZ Tanácsának tanácsadójaként tevékenykedett.

Younan részt vett a „Council of Religious Institutions of the Holy Land“ (A Szentföldi Vallási Intézmények Tanácsa) alapításában is.

2001-ben az iowai Wartburg Seminar tiszteletbeli doktori címet adományozott számára. 2005-ben pedig a palesztin elnök Mahmoud Abbas átadta neki a Betlehem-díj csillagát.

Dr. Munib A. Younan 1950. szeptember 8-án született Jeruzsálemben.

Apja Andria Younan és anyja, Alice Qandalaft 1948 óta menekültek voltak. Younannak még mindig megvan az az igazolványa, amelyet az ENSZ segélyszervezeteinek egyike állított ki számára.

1980-ban  feleségül vette Suad Yacoubot, aki Beit Hanina Jeruzsálemi kerület Helen Keller nevű iskolájának igazgatónője. Látássérült és vak gyermekeket oktat.

A párnak van három gyermeke: Annaliza (*1982), Andria (*1984) und Martha (*1991), és egy unokája is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben