Michael Bünker: Menekülni nem bűntett!

Létrehozás: 2010. január 04., 14:28 Legutolsó módosítás: 2010. január 04., 14:34

Bécs – Michael Bünker osztrák evangélikus püspök az ORF tévécsatornának adott újévi nyilatkozatában a migránsok-, a menekültek- és etnikai kisebbségek jogainak biztosításáért emelte fel szavát. Forrás: epd.at

„Azt kívánom, hogy Ausztriában, a világ egyik leggazdagabb országában ne feledjük el azokat, akik borzasztó körülmények közül jönnek és nálunk védelmet és elfogadást várnak” – mondta a püspök január elsején.

Bünker – aki meglátogatta a Bécsben az osztrák Diakónia fenntartásában lévő menekültházat – hangsúlyozta, hogy az európai egyházak 2010-et a Migráció-évének nyilvánították.

„Ezzel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy az egyházak nagyobb szerepet kívánnak vállalni a menekültek között és a politikusokat arra szólítják fel, hogy biztosítsanak jogokat az üldözöttek számára. A politikának integrálnia kellene, és a menekülteket nem kellene kirekesztenie, hanem lehetőséget kellene adni, hogy a társadalmi életben ők is részt vegyenek.”

A püspök kritkusan szemlélte a kitoloncolási törvényt, illetve a menekülttáborokba való bezárást is, ahol szociális tanácsadás és jogi tanácsadás nélkül sok ezer embert tartanak bezárva, akik semmi bűntettet nem hajtottak végre azontúl, hogy elmenekültek az országból, ahol addig éltek.

A menekültügyi státuszt megkapni nem egyszerű, nagyon sokáig kell várni arra, hogy a hivatal megvizsgálja az ügyeket és döntést hozzon. A püspök szerint azonban nem helyes, hogy a menekülteknek fogságban kell eltölteniük ezt az időt. Ráadásul a püspök szerint itt sokszor rosszul bánnak velük és bűnözőként kezelik őket, holott erről szó sincsen.

„Sajnos a médiában is egyes eseteket túloznak el és a külföldiek elleni hangulatot szítják. Ezek mögött mind politikai érdekek állnak és nem a valóság, hiszen menekülni nem büntett és a védelmet kereső embereknek emberségre és jogokra lenne szükségük.”

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben