Melanchthon viszonya a zsidósághoz

Melanchthon halálának 450. éves évfordulója alkalmából most a tanulmány főbb megállapításait közöljük. Detmers arra vállalkozott, hogy jobbára latin és német teológiai szövegek, valamint politikai megállapítások, előítéletek egybevetésével feltárja a wittenbergi és a strassburgi reformátor zsidóságról alkotott elvi álláspontját és gyakorlati viszonyukat hozzájuk. Elemzi, hogyan lehetett volna teológiai-exegetikai ismeretek birtokában a zsidóság iránti toleranciát még jobban megalapozni, illetve a zsidóságellenes előítéletektől  túlzottan is megterhelt korukban az ennek megfelelő magatartást és viszonyt felépíteni. A reformáció korában Hessen tartomány képezett némileg kivételt a zsidóüldözés nagyon is tarka európai térképén. Josel von Rosenheim (1476–1554) „Vigasztaló irat” címen bátorította hitsorsosait ebben a helyzetben. Ez azon nagyon ritka iratok közé tartozik, melyek a reformációt zsidó szemszögből dolgozzák fel. Védelmezte a Német-Római Szent Birodalom területén élő zsidó közösségeket. Ennek az iratnak a felhasználásával készítette el tanulságos tanulmányát Detmers. A Vigasztaló irat szerzője, Rosenheim bízott abban, hogy Isten a „nagy fejeknek”, vezetőknek a Szentírásból megvilágosítja értelmüket, hogy aztán hitsorsosaihoz kegyelmesek legyenek és „ne üljenek fel a mérges kiabálásnak”, ami a zsidóság ellen felhangzik. A 1539-es frankfurti fejedelmi napon a nagytudású Melanchthon a zsidók védelmében szólt, s ezt reményteljes jelnek tekintette Rosenheim. A wittenbergi reformátor Izraelről szóló tanítását a kutatás kifejezetten Izrael-barátnak nevezi. A törvény és az evangélium viszonyát vizsgáló írásaiban Mózest egyenesen evangélistának titulálta. Álláspontját azonban Melanchthon a parasztlázadások miatt, melyek főként ószövetségi prófétai kritikára mennek vissza, módosította. Később annyira élessé vált kritikája, hogy „elvakult istenteleneknek” nevezte őket, akik az  „ördög hatalmi területéhez tartoznak”. A zsidók szigorú szombattartását a cselekedetek általi megigazulási kísérletének tekintette. Szerinte a zsidóság tévedése az Írás hiányos ismeretével magyarázható. Melanchthon gyakorlati eredménytelenségét így indokolta: „Nem tudtam tanácsaim révén semmit sem elérni, mivel a fejedelmek kezét a zsidók aranya megkötötte.”