Mégsem ítélik el az írót

Létrehozás: 2009. június 28., 15:15 Legutolsó módosítás: 2009. június 28., 15:17

Isztambul – Felmentett egy isztambuli bíróság egy török regényírót az iszlám megsértésének vádja alól. Nedim Gürsel ellen azzal a gyanúval indult eljárás, hogy legújabb, Allah lányai című regénye vallási értékeket sért. Forrás: MTI

A bíróság végül azt állapította meg csütörtöki határozatában, hogy a vád alaptalan volt, nem történt bűncselekmény, és a mű „nem jelent egyértelmű fenyegetést a közrendre". 

Az Adnan Oktar nevű iszlamista közösség egy tagja indított keresetet a Párizsban élő író ellen, arra hivatkozva, hogy a Törökországban 2008 márciusában megjelent Allah lányai sértő kijelentéseket tartalmaz Mohamed prófétára és a Koránra nézve. 

Törökországban számos értelmiségit állítottak már bíróság elé a szólásszabadságot szabályozó szigorú törvény megsértése miatt. Korábban az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk írót fogták perbe a török nemzet megsértésének vádjával, de később megszüntették az eljárást.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben