Meg kell térnünk a béke terveihez – újévi szentmise Rómában

Az ünnep vigíliáján, december 31-én este a pápa vesperást vezetett, amelynek végén szentségkitétel után év végi hálaadásként a kórus és a hívősereg elénekelte a Te Deumot. A Szentatya mindkét alkalommal homíliát mondott.

Mária Istenanyasága ünnepén és a béke világnapja alkalmából a pápa az ünnepi mise olvasmányaihoz fűzte elmélkedését. Az első olvasmány a Számok könyve 6. fejezetéből a híres „ároni áldás”: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békét!” A Szentatya a Biblia szavaival kívánt áldást és békét a jelenlevőknek és mindazoknak, akik a rádión és televízión keresztül követték a szertartást szerte a világon.

A bibliai elbeszéléseket úgy olvashatjuk, mint Isten arcának fokozatos leleplezését, mígnem Isten teljesen feltárja magát Jézus Krisztusban. „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a (mózesi) törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény alól…” – olvassuk a Galatákhoz írt levélben, a második olvasmányban. Isten arca emberi arcot öltött, megláttatta magát Szűz Mária Fiában, akit ezért az „Isten Anyja” címmel tisztelünk. Ő, aki szívében őrizte az istenanyaság titkát, az első volt, aki megláthatta az emberré lett Isten arcát méhe gyümölcsében.

A bizánci hagyományban Szűz Mária ikonjai között van egy, a „gyengédség” ikonja, amely a gyermek Jézust úgy ábrázolja, hogy arcát Mária arcához érinti. A Gyermek nézi Anyját, ő pedig minket néz, Isten gyengédségét tükrözve. Ebben az ikonban Istenből szemlélhetünk valamit: az ő kimondhatatlan szeretetét, amely arra indította Őt, hogy „egyszülött Fiát adja értünk” (Jn 3,16). De ugyanez az ikon megmutatja nekünk Máriában az Egyház arcát is, amely tükrözi ránk és a világra Krisztus fényét, az Egyházét, amely révén eljut minden emberhez az örömhír. „Nem vagy többé szolga, hanem fiú”, amint a Galatákhoz szóló levélben (4,7) olvastuk.

Ez az elmélkedés elvezet bennünket a békéhez – folytatta a Szentatya. Mert a másik ember arcát látva – bőrszínre, nemzetiségre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül – felismerjük benne tisztelettel a személyt, az ember végtelen titkát. De csak Istennel a szívünkben tudjuk a másikban felismerni Isten jelenlétét. Látásmódunk lényegében Isten Lelkének bennünk lakásától függ. Minél inkább Isten lakik bennünk, annál érzékenyebbek leszünk arra a jelenlétre, amely körülvesz bennünket: minden teremtményben, főleg más emberekben, bármennyire is eltorzította arcukat az élet keménysége és a rossz. Hogy tehát elismerjük és tiszteljük egymásban a testvért, szükségünk van arra, hogy a közös Atyára hivatkozzunk, aki mindannyiunkat szeret korlátaink és tévedéseink ellenére.

A pápa itt a gyermekek arcáról szólt, akik gyengédséget és örömet keltenek bennünk ártatlanságukkal és testvériségükkel, amikor együtt játszanak, spontán módon ugyanúgy viselkednek és mintegy Isten világra vetett tekintetének tükrei. Miért is oltjuk ki mosolyukat, miért mérgezzük szívüket? Sajnos, a Gyengédség ikonjának tragikus ellentétét látjuk sok gyermekben és anyjukban. Háború és erőszak áldozatai, hazájukból elűzöttek, menekültek. Arcuk beesett az éhezéstől és a betegségtől, a fájdalom és a kétségbeesés eltorzította arckifejezésüket. Az ártatlanok arca néma felszólítás, hogy felelősek vagyunk. Meg kell térnünk a béke terveihez, letenni minden fegyvert, és elkötelezni magunkat egy emberhez méltóbb világ építésére.

Homíliája utolsó részében a pápa emlékeztetett a béke 43. világnapjára írt, december 8-án közzétett üzenetére: „Ha békére törekszel, védd a teremtett világot.”