Marcelo Bordon: „Isten nélkül olyanok vagyunk, mint autó benzin nélkül”

Létrehozás: 2009. október 20., 14:27 Legutolsó módosítás: 2009. október 20., 14:32

Altenkirchen – A brazil focisztár, Marcelo Bordon, aki jelenleg a német FC Schalke erőssége, kijelentette: „A lábunkkal a földön maradunk, de Isten nélkül semmik vagyunk. Mint az autó benzin nélkül”. Forrás: idea.de, reformatus.hu

A világhírű focista október 18-án a Nemzetközi Sport-, és Szemináriumközpont megnyitóján, Altenkirchenben elmondta: „Jézus nekem az erő”.

Az ünnepen Hartmut Steeb (Stuttgart), a Német Evangéliumi Szövetség főtitkára elmondta: a gyülekezetek és a sportegyesületek jól kiegészítik egymást.

„Jézus nem azt hagyta ránk – tette hozzá –, hogy a templomba húzódjunk vissza. Sok keresztyén sportoló van, aki teljesítményével is bizonyságot tesz Istenről, az Ő erejéről és a versenyt is keresztyén hittel, reménységgel folytatja.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben