Magyar református siker a Református Világszövetség Lombard-pályázatán

Létrehozás: 2009. november 09., 13:14 Legutolsó módosítás: 2009. november 09., 13:15

Genf – Magyar siker született a Református Világszövetség idei Georges Lombard pályázatán. Magyar Balázs egy ghánai fiatallal, Jean Paul Agidi-vel megosztva második helyezést ért el. A George Lombard díjat egy korea diák, Eun Young Hwang érdemelte ki, aki tanulmányában Kálvin teológiájának ökológiai és gazdasági vonatkozásait fogalmazta meg. A harmadik díjat az indiai Sobana Isac Samuel nyerte el. Forrás: warc.jalb.de, warc.ch, reformatus.hu

Az első díjas Eun Young Hwang az USA Yale egyetemén tanul teológiát. Az ezer dolláros díjjal azt értékelte a nemzetközi zsűri, hogy a mai pénzügyi, gazdasági és ökológiai válságot a koreai református diák a bibliai igazságosság és Isten akarata tükrében vizsgálta.

A díjat a genfi bankárról, G. Lombardról nevezték el, aki 1948-1970 között volt a Református Világszövetség főkincstárnoka. Eun Young Hwang esszéjében „sátáni fabrikációnak” nevezi az önszabályozó piacot, ami a természetet és az emberi létet egyaránt puszta áruvá degradálja, ezzel szemben Kálvin alternatív modellje az egyént és a teremtett világot az istenképűség felől értékeli és méltatja.

Georges Lombard lánya, Catherine Kuhn-Lombard elragadtatott hangon szólt az eredményekről, s arról, milyen jó volt a 2009-es pályázat témaválasztása. Hozzátette: „Apám meggyőződése volt, hogy létezik jó kapcsolat hit és anyagi javak között, s ennek a hitének gyakorlati megvalósulását látta az egyházban és a Református Világszövetségben”. A zsűriben minden földrészről voltak delegáltak.

Setri Nyomi lelkész, a RVSZ főtitkára rámutatott: ezek a pályaművek is jól mutatják, hogy az új nemzedék mennyire kapcsolódik a reformátor elődök teológiai munkájához.
A díjakat a nyertesek jövőre, júniusban veszik át az amerikai Grand Rapidsben, ahol megalakul a Református Egyházak Világközössége a két korábbi világszervezet: a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács egyesüléseként.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben