Kongresszust tartanak az amerikai mega gyülekezet tapasztalatairól Németországban

Létrehozás: 2010. január 29., 10:55 Legutolsó módosítás: 2010. január 29., 11:00

Chicago – Karlsruhe – Az olyan gyülekezetek, amelyek vasárnapi istentiszteletén 23 ezer ember vesz részt, ritkaságszámba mennek, még az olyan nagy államokban is, mint az Egyesült Államok. A Willow-Creek-Gyülekezet Chicago közelében az úgynevezett mega-templomok csoportjához tartozik. Csütörtöktől képviselőik a németországi Kralsruhéban tanácskoznak, a badi evangélikus püspök, Ulrich Fischer támogatásával. Több mint 8300 gyülekezeti vezető jelentkezett a mega-kongresszuson való részvételre. Forrás: epd.de, evangelisch.de

Előadást fog tartani Fredmund Malik (Sankt Gallen) menedzserguru is, akinek üzenetei az üzleti élet egész generációját meghatározták. Malik ugyan nem kimondottan egyházi ember, mégis azt a tételt képviseli, mely szeirnt a vezetést meg lehet tanulni és az egyháziaknak is lehet alkalmazniuk az üzleti élet tapasztalatait.

A szabadegyházi vezető, Ulrich Eggers (Cuxhaven), a német Willow-Creek-Egyesület vezetője is egyetért ezzel.

A Hewlett-Packard korábbi vezetőségi tagja, Carly Fiorina, szintén előadást tartott volna, de rákos betegsége miatt lemondani kényszerült. Ő azonban egyházi háttérrel is rendelkezik, hiszen Bill Hybels, a Willow-Creek-Gyülekezet vezetőjével való találkozása után keresztény emberré vált.

Az egész egy moziban kezdődött

Hybels gyülekezetét úgy alapította meg, hogy még nem végezte el a teológiát, de egy moziba hívta pár barátját. Harminc év múlva a világ legnagyobb gyülekezete lettek. A gyülekezetet a magával ragadó prédikációk, profi kísérőprogram, modern zene, színpadi jelenetek, prominens interjú-vendégek jellemzik.

Hybels, aki Karlsruhe-ban is beszélni fog, a nemzeti után nemzetközi befolyásra is szert tett, a demokrata volt elnök, Jimmy Carter és Bill Clinton is mondtak már beszédet a Willow-Creek-Kongresszusain. A Willow Creek célja saját szavaival élve az, hogy a nem vallásos embereket Jézus Krisztusnak teljesen átadott emberekké alakítsák.

A németek azonban remélik, hogy meg fog tudni országukban sok olyna megfáradt keresztényt is szólítani, akik számára a jelenlegi egyházi liturgia és istentiszteleti forma már nagyon erőtlennek hat.

A Badi Tartományi Egyház jó tapasztalatai

1996 óta Németországban már 23 Willow-Creek-Kongresszus volt, amelyeken összesen majdnem százezer ember vett részt.

A badi püspök, Fischer maga is járt már a Chicago melletti mega-templomban és teljesen magával ragadták az ottani tapasztalatok. Bár az amerikai gyülekezetépítési módszereknek nem lett teljes mértékben híve, Fischer mégis úgy véli, hogy fel kell fogni az ott tapasztaltakat, de nem kell feltétlenül lemásolni mindent.

Számára a legfontosabb a zenei vagy színpadi jeleneteknél az, hogy a gyülekezeti tagok olyan elszánással és lelkesedéssel vannak az ügy iránt.

Szociális felelősség

Az evangélikus teológiaprofesszor és gyülekezetépítési kutató, Michael Herbst szerint Karlsruhéban a hibákról is beszélni kell majd, amelyeket a Willow-módszerek németországi alkalmazásakor elkövettek. A szabadegyházak részéről Peter Strauch, a Szabad Evangéliumi Gyülekezetek Szövetségének egykori elöljárója beszél majd.

A szociális felelősségvállalásról is lesz szó, hiszen az egyedülállók, a hajléktalanok, a prostituáltak bevonása is egyre erősebben kerül szóba a chicagoiaknál is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben