Kötelező viselkedési kódexet írnak elő tanároknak

Létrehozás: 2009. március 08., 22:06 Legutolsó módosítás: 2009. március 08., 22:08

London – Brit lapértesülések szerint az Általános Oktatási Tanács egy viselkedési kódexet fogalmazott meg a szigetországban dolgozó pedagógusok számára. A dokumentum világossá teszi azokat az alapelveket és értékeket, amelyeket a tanároknak feltétlenül képviselniük kell. A Katolikus Egyház máris tiltakozott, hangoztatva, hogy a viselkedési kódex elvárásai aláássák a keresztény iskolák vallásos szellemét. Forrás: telegraph, origo

 dokumentum negyedik cikkelyében ugyanis a következő mondat olvasható: „a tanároknak kötelező fellépniük mindenfajta diszkrimináció ellen, és az egyenlőség, és az értékek sokszínűségének értékeit kell képviselniük.”  Ezzel a kijelentéssel persze alapjában mindenki egyetért, azonban egyes vallásos csoportok mégis kételyeiket hangoztatják. Ugyanis attól tartanak, az idézett cikkelyre hivatkozva a keresztény tanárokat illetve a vallásos szellemű tanintézményeket fogják diszkriminálni. 

Oona Stanard, a Katolikus Nevelési Szolgálat elnevezésű, az  angliai és walesi püspöki konferencia irányítása alatt működő szervezet elnöke írásos állásfoglalásában kifejtette: „Érthető az aggodalom a vallásos intézményekben dolgozó kollégák között, mert mindenki attól tart, hogy a diszkrimináció elleni fellépés a gyakorlatban az egyházi iskolák megkülönböztetését eredményezi majd. Így például kérdéses, a jövőben lesz-e iskoláinknak joga vezetőik megválasztásakor mérlegelni a pályázók hitét?”

Oona Stanard úgy véli, elfogadhatatlan, hogy bárkitől elvárják, olyasmit támogasson, ami homlokegyenest ellentétes a saját vallási meggyőződésével. „Ha én hiszek valamiben, aligha fogom elősegíteni egy másik hit erősödését” – fogalmazta meg kételyeit a Katolikus Nevelési Szolgálat elnöke. Aki arra is választ vár az Általános Oktatási Tanács vezetőitől, hogy vajon a tanárok számára kidolgozott viselkedési kódex a katolikus iskolák tanárai számára is kötelező lesz-e.

A Keresztény Intézet, amely erőteljesen fellép a hívők elleni diszkrimináció ellen, közleményében leszögezte: az Általános Oktatási Tanács kódexe alapján megeshet, hogy a keresztény pedagógusoknak a homoszexualitás illetve a más vallások „értékei” mellett  kell érvelniük. Mint mondta, kollégái attól tartanak, fegyelmi eljárást is indíthatnak ellenük, ha például nem ismertetik a homoszexuális szervezetek álláspontját a diákok előtt, illetve ha azt mondják nekik, Jézus Krisztus az „egyedüli Megváltó”.

Colin Hart, a Keresztény Intézet igazgatója kijelentette: „Tisztelni kell minden embert, de ez nem jelenti azt, hogy tisztelni, illetve nagyra értékelni kellene minden más vallásos hitet vagy szexuális magatartásformát. Ha a keresztény tanárokat ilyesmire kényszerítik, saját lelkiismeretükkel kerülnek összeütközésbe” – fejtette ki a katolikus álláspontos a brit Keresztény Intézet igazgatója.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben