Két jelölt verseng az EKD Tanácsának megüresedett helyeiért

Létrehozás: 2010. október 19., 10:57 Legutolsó módosítás: 2010. október 19., 10:59

Hannover – Edeltraud Glänzert és Christiane Tietzt jelölték a Németországi Protestáns Egyház (EKD) két megüresedett helyére – jelentették be hétfőn. Forrás: epd.de, evangelikus.hu

Edeltraud Glänzer (54) új személy az EKD-Zsinatában. Ipari üzletet és pedagógiát tanult és 2005 óta az IGBCE elöljárói tanácsának tagja. Az egyenjogúságért és a nők jogaiért felelős, valamint a fiatalok képzése és a tudományosság is hozzá tartozik.

Korábban Glänzer Rheinland-Pfalz/Saarland iparosainak érdekképviseleti szervénél dolgozott. Az egyház és iparosság körét is vezeti, valamint a Hans-Böckler-Alapítvány tanácsának is elöljárója.

Christiane Tietz (43) 2008 óta tanít a mainzi egyetemen. Matematikai és teológiai tanulmányait Frankfurt a.M.-ban és Tübingenben végezte, majd tudományos karriert futott be. Tanult  Cambridge, New York, Princeton és Saarbrücken egyetemein. Tagja a Hessen és Nassauban lévő Evangélikus Egyház Zsinatának, elöljárója a Nemzetközi Bonhoeffer Társaságnak.

Nikolaus Schneider, az EKD Tanácsának jelenlegi vezetője pár nappal korábban jelentette be, hogy kész arra, hogy megmérettesse mafát a német protestáns egyház vezetőségi pozíciójáért folytatott választási hadjáratban.

A 63 éves teológus, aki egyben a Rajnavidéki Protestáns Egyház elnöke is, február vége óta lett az EKD Tanácsának elnöke, megbízatása pedig addig szól, amíg a Tanács új választásokat nem folytat le.

2009 októberében a Tanács egyik széke még üresen maradt, majd Margot Käßmann visszalépésével még egy hely üresen maradt az EKD Tanácsában, ezért kell az utódlásról nemsokára gondoskodni.

Az EKD Tanácsában 15 fő van, közülük 14 tagot a Zsinat és az úgynevezett Egyházi Konferencia választ meg. A Zöldek politikusasszonya, Katrin Göring-Eckardt, aki az egyházi parlament vezetője is egyben, automatikusan a Tanács tagja.

Választásra a 126 zsinati tag és az Egyházi Konferencia jogosult, amelyben a 22 tartományi egyház vezetői képviseltetik magukat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben