Keresztényüldözés: Ötszáz áldozatot követelt a nigériai tömegmészárlás

Létrehozás: 2010. március 08., 12:11 Legutolsó módosítás: 2010. március 08., 12:12

Jos – A vasárnap ismertté váltnál sokkal több az aznap hajnali nigériai tömegmészárlás áldozatainak száma: Plateau szövetségi állam kormányzósága hétfőn azt közölte, hogy mintegy ötszáz lakost öltek meg a vallási indíttatású vérengzésben. Forrás: MTI

A térségben gyakran történnek vallási indíttatású erőszakcselekmények. Ezúttal muszlimok támadtak meg keresztényeket a szövetségi állam székhelyén, Jos városában és annak környékén. A kormányzó tanácsosa elmondta, hogy a hatóságok hétfő reggelig 95 embert vettek őrizetbe, akit az öldöklés elkövetésével gyanúsítanak.

Egy független nigériai tévéadó riportere vasárnap még körülbelül kétszáz falusi lakos haláláról számolt be. Elmondta, hogy a legtöbb halott bozótvágó késsel megölt nő vagy gyerek. Emberek százai menekültek el a szóban forgó településekről – tette hozzá. Szemtanúk elmondták, hogy az emberek lemészárlása vasárnap hajnali 3 órakor kezdődött abban a faluban, amelyben a legnagyobb arányban élnek keresztények, pedig a településeken éjszakai kijárási tilalom van érvényben, és katonák őrzik azokat. A megtámadott keresztény falusi lakosok a berom törzshöz tartoznak, és a muzulmán vallású, vándorló fulani törzs tagjai támadták meg őket – közölték helybeliek, emberjogi aktivisták és kormánytisztviselők.

Goodluck Jonathan ideiglenes elnök vasárnap este elrendelte, hogy Plateau és a szomszédos államok biztonsági erőit helyezzék a legmagasabb készültségi fokozatba a további hasonló bűncselekmények megakadályozására. Januárban is volt egy hasonló vérengzés, akkor keresztények támadtak meg muszlimokat, és szintén mintegy ötszáz embert öltek meg. A mostani valószínűleg annak a megbosszulása volt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben