Katolikus hívőkkel fizettetnék ki az ír pedofilbotrány áldozatait

Létrehozás: 2010. március 04., 12:40 Legutolsó módosítás: 2010. március 04., 12:40

Dublin – Felhívással fordult az írországi Ferns egyházkerület püspöke a lelki irányítása alá tartozó katolikusokhoz: anyagi támogatást vár tőlük az helyi katolikus egyház körül gyűrűző pedofilbotrány nyomán indított perek kártérítési költségeinek kiegyenlítésére. Forrás: NOL

Denis Brennan püspök szerint az ír katolikus egyház minden más forrást kimerített már, így nem maradt választás, a hívőkhöz kell fordulniuk adományokért – értsd: készpénzért. Ami a végösszeget illeti, tekintélyes számláról lehet szó: Eugene Doyle, az egyházkerület pénzügyi igazgatója elmondta, 48 áldozatnak eddig nyolcmillió eurónyi kártérítést fizettek ki, 13 per viszont még vár rájuk, nem beszélve arról a kétmillió euróról, amely az ügyvédek markát üti. Számítások szerint az egyházkerület 80 plébániájához tartozó mintegy 100 ezer hívőnek összesen évi 60 ezer eurót kellene kipengetnie a következő húsz évben, amíg minden ügy nyugvópontra nem jut. (A fernsi egyházkerület 5,8 millió eurót a Vatikán írországi alapítványától, másfél milliót a biztosítóktól, 650 ezret pedig a kormánytól kapott a perköltségekre. Százötezer euróval pedig maguk a szexuális visszaélések gyanújába kevert papok segítették ki egyházukat.)

A két évtizedes jogi huzavonát előrevetítő becslés is tükrözi, mekkora botrány tört ki, amikor egy tavaly novemberben kiadott 700 oldalas jelentésből kiderült, hogy Dublin környékén az 1975 és 2004 közötti időszakban több egyházi kezelésű intézetben is bántalmazták és szexuálisan zaklatták diákokat, több egyházi elöljáró pedig évtizedeken át következetesen hallgatott a tudomására jutott visszaélésekről. Az eddig négy püspök lemondásával járó botrány mély felhördülést keltett a Vatikánban is, XVI. Benedek pápa február közepén magyarázatra magához rendelte az ír püspöki kart. Írországban Brennan lesz az első, aki hivatalos vizsgálat elé kell állnia hallgatása miatt.

„Ez obszcén. A katolikus egyház a világ egyik leggazdagabb intézménye. Nem hagyhatjuk, hogy a hívők mögé bújva tegye jóvá egyetemes bűneit” – kommentálta a hívőknek szóló fizetési felhívást Colm O'Gorman, egy pedofil áldozatokat segítő szervezet vezetője, aki intenzív kampányt folytatott azért, hogy a kormány elindítsa a tavalyi jelentésben kicsúcsosodó vizsgálatot. O'Gorman korábbi ministránsfiúként 1998-ban pert indított a katolikus egyház ellen, amelybe Ferns akkori püspöke, Brendan Comiskey is belebukott.

Félő, hogy ez csak az utolsó epizód lesz az ír katolikus egyház körül több mint egy évtizede éve gyűrűző pedofil botránysorozatban, amely 1994-ben az akkori kormány szétesésével vette kezdetét – Dublin akkor nem adott ki a brit fennhatóság alatt álló Észak-Írországnak egy pedofíliával gyanúsított papot. Az első pert egy évvel később indította a szexuális visszaélések egyik elszenvedője. 2002 óta az ír kormány égisze alatt működő kártérítési bizottság potom 800 millió eurót fizetett ki 13 ezer áldozatnak, az ügyvédi költségek eddig 150 millióra rúgnak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben