Kálvint méltatják a Vatikánban

Létrehozás: 2009. július 06., 08:46 Legutolsó módosítás: 2009. július 06., 08:49

Róma – „Kiváló” reformátornak nevezte az 500 éve született Kálvin Jánost a Vatikán lapja, a L'Osservatore Romano pénteki számában, olyan kereszténynek, akinek „jelentős hatása volt”, noha a francia származású svájci vallásalapító rendíthetetlenül szemben állt a katolikus egyházzal. Forrás: MTI

Kálvint méltatják a Vatikánban

Kálvin János

„Tekintve az őt ért bírálatok hevességét, nem hasztalan leszögezni, hogy Kálvin keresztény volt” – írta a lap a fél évezredes évforduló és annak alkalmából, hogy a francia Gallimard kiadó La Pléiade elnevezésű patinás sorozatában megjelentette Kálvin műveit. A L'Osservatore Romano szerint „csak két ember tudta úgy letéríteni az európaiak egy részét történelmi útjukról, hogy ki tudott jelölni számukra egy másik irányt: Jean-Jacques Rousseau, aki átformálta a XIX. századot, sőt a XX-at is, de még inkább Kálvin”.

Azt taglalva, hogy a reformátor mely területen fejtette ki a legnagyobb hatását, a lap megállapítja: „a kálvinista (református) egyház zseniális alkotás, amely felsőbbrendűségének és hatékonyságának köszönhetően ügyesen ellen tudott állni a modernség minden változásának és forradalmának, ellentétben a lutheránus (evangélikus) világ tekintélyelvű merevségével”.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben