Kálvin János veszélyesnek tartotta, ha az egyház összefonódik az állammal

Létrehozás: 2009. július 10., 11:46 Legutolsó módosítás: 2009. július 10., 11:50

Berlin – Kálvin János veszélyesnek tartotta, ha az egyház összefonódik az állammal – mondta a Svájci Protestáns Egyházszövetség (Schweizerischer Evangelischer Kirchenbund – SEK) vezetője, Thomas Wipf, a Németországi Evangélikus Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland – EKD) által a reformátor 500. születésnapjára rendezett ünnepségen. Forrás: sek-feps

„Kálvin az élet megreformálásáért tört pálcát” – mondta Thomas Wipf Berlinben. Az SEK tanácsának elnöke Kálvin egyházi és társadalmi hatásáról tartott előadást.

Kálvin teológiája megváltoztatta a szociális-, képzési és állami létet, sőt a gazdaságot is. Meg volt arról győződve, hogy veszélyes lenne azonban, ha az egyház összefonódnak az állammal.

„Az egyháznak nincsen hierarchiára szüksége, vélte Kálnvin, hiszen Krisztus irányítja az egyházat és ez az uralkodás erős. Ebből a meggyőződéséből fakad a zsinati rendszer létrejötte, amely azóta is meghatározója a protestáns egyházaknak. Ennek ellenére Kálvinnak mégis fontos szerepe volt egyházában. Az egyházvezetés a nehéz helyzetekben, így az üldöztetések és a migráció alatt is fontos szerephez jutott” – mondta Wipf.

„Nem szabad Kálvin vagy Luthert Genfbe vagy Wittembergbe zárnunk. Közös protestáns európai örökségünk van” – hangsúlyozta az elnök.

Az ünnepség további résztvevői voltak a német szövetségi külügyminiszter Frank-Walter Steinmeier és az EKD elnök-püspöke, Wolfgang Huber.
Wipf üdvözölte a calvin09 – prédikációs verseny győztesét, Kathrin Oxent (Németország) valamint a hivatalos Kálvin-dal „People of the Lord“ zeneszerzőjét, Greg Scheert is (USA). 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Verseny

Elküldte Angyal Gabriella idő 2009. július 10., 23:00
Mi az a prédikációs verseny?