Hollywood: Jön A passió című film folytatása?

Létrehozás: 2010. január 20., 15:06 Legutolsó módosítás: 2010. január 20., 15:17

Hollywood – 2004 egyik legnagyobb hatású alkotása volt A passió, amelyben James Caviezel alakította Jézus Krisztust. A történelmi témájú alkotás a Megváltó utolsó éveit, napjait dolgozta fel meglepő őszinteséggel és hitelességgel. Állítólag most jöhet a folytatás. Forrás: premierfilm.hu, One Média Hírügynökség

A Mel Gibson nem csak rendezte a filmet, hanem a forgatókönyvet is maga írta, amely így még hitelesebbé tette a filmet, hisz róla köztudott mélyen vallásos mivolta. Így nem csoda, hogy a téma más filmeseket is megihlet. A hírek szerint Bill McKay egy független filmes csapattal együtt tervezi egy újabb Jézus-történet nagyvászonra való adaptálását. Igaz, azt már előre hangsúlyozzák, hogy a film nem A passió folytatása kíván lenni. Csupán az örökébe lépne.

Grandiózus terveket szöveget McKay, hisz rendezőnek Jonas McCord-ot, míg írónak Dan Gordont kérte fel. Sőt, tervei szerint Jim Caviezelt is meggyőznék arról, hogy vállalja el ismét Jézus szerepét. A történet Gladiátor képi világát szeretné visszahozni, és a keresztre feszítést megelőző időszakot dolgozná fel.

Egyetlen apró gond lehet csupán, hogy „mindössze” 20 millió dollár áll majd a rendelkezésükre, így ez gátat szabhat a nagy tervek megvalósulásának. Különösképp, hogy Európában, Izraelben és Marokkóban is szeretnének forgatni, méghozzá már idén júliustól, hogy 2011 Húsvétjára már be is mutathassák a filmet.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben