Jobb kommunikáció Isten áldásával

Létrehozás: 2010. január 12., 13:33 Legutolsó módosítás: 2010. január 12., 13:34

London – Gyakran vádolják az egyházat azzal, hogy nem tart lépést a korral. Erre cáfoltak rá Londonban: a modern kommunikáció eszközeire osztottak áldást. Forrás: MTI

Laptopokra és okostelefonokra osztottak áldást a London üzleti negyedében található Szent Lőrinc templomban. David Parrott anglikán lelkész az oltárra felsorakoztatott kütyük szimbolikus halmára kérte a Mindenható áldását, ezzel emlékeztetve az elfoglalt irodai dolgozókat, hogy Isten kegyelme sokféle módon érheti el őket.

A hívők közül néhányan a magasba emelték mobiltelefonjaikat, miközben a pap megáldotta azokat és a munkavégzéshez szükséges egyéb elektronikai eszközöket.

A szertartás egy régi áldás frissített formája. Az egykori zsidó negyedben a 12. században alapított templomban hajdan a mezőgazdasági munkák szimbolikusan a templom ajtajába sorakoztatott szerszámok áldásával kezdődtek. Ennek a szokásnak azonban London szívében, ahol mezőt sem találni a környéken, már nem volt jelentősége.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben