Iszlám ünnep: Több mint kétmillió zarándok érkezett Kerbelába

— Felvéve: , , , , ,
Létrehozás: 2010. december 20., 12:32 Legutolsó módosítás: 2010. december 20., 12:34

Kerbela – Több mint kétmillió síita zarándok érkezett az iraki Kerbelába az asúra nevű nagy vallási ünnepre – közölte Kerbela tartomány egyik vezetője. Az asúrán a hívők (akik közül sokan a mellkasukat és fejüket csapkodják, s fejükön karddal vágásokat ejtenek) arra emlékeznek, hogy 680-ban a kerbelai csatában megölték a síiták vallási vezetőjét, Huszein imámot. Az ünnep egyben megemlékezés az iszlám síita és szunnita ágának különválásáról. A Bagdadtól 80 kilométerre délnyugatra lévő városba több mint 28 ezer rendőrt vezényeltek, s a város körül sok katona is állomásozik, hogy elejét vegyék az esetleges erőszaknak. Forrás: MTI

Kerbelában – biztonsági megfontolásból – megtiltották a gépkocsik és motorbiciklik használatát. Korábban az asúrához hasonló nagy vallási ünnepeken többször is pokolgépes támadásokat követtek el. Az utóbbi hat napban legalább 20 ember meghalt és 90 megsebesült az Irak különböző részein elkövetett pokolgépes akciókban.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben