Isteni csoda mentette meg a gép utasait

Létrehozás: 2009. január 19., 13:07 Legutolsó módosítás: 2009. január 19., 13:11

Herborn – Prominens német teológusok úgy vélik, hogy a New York-i csodaként emlegetett kényszerleszálláskor, valóban Isten megmentő keze volt abban, hogy a repülőgépen tartózkodó 155 utas és a gép pilótái is sértetlenül landoltak a Hudson folyó vizén. Forrás: idea.de

Isteni csoda mentette meg a gép utasait

Sigurd Rink

A wiesbadeni Sigurd Rink az ideának úgy nyilatkozott, hogy az emberek minden bizonnyal érezték is Isten gondoskodó szeretetét ott, abban az elkeseredett és kilátástalan szituációban, amikor gépük röviddel a felszállás után egy madárrajba repült be és a szárnyasok számos turbinát tönkre tettek. A pilótának azonban sikerült a repülőgépet Manhattan felett átvezetve, a kétszáz kilométer per órás sebesség ellenére, a Hudson folyón leszállítani.

- Természetesen az egészet fizikailag is meg lehet magyarázni, de fordítva is lehet: Isten jelének is tekinthetjük – mondja Rink, aki 2002 óta a Hessen-Nassau-i egyház vezetéséhez tartozik és január 15-én Isten csodái címmel előadást tartott Herbornban.

Rink kitért előadásában arra a kérdésre is, hogy Isten miért hagyja a szenvedést a világban.
- Isten teremtési rendjébe beletartoznak a természeti jelenségek és a betegségek is. De ebből nem az következik, hogy Isten nem tesz a világban semmit, és már régen nincsen közöttünk. Az ember a nehéz életkörülmények között tapasztalhatja meg leginkább Isten kegyelmét, és azt, hogy mindig van új kezdet az ember számára. Az embernek a szenvedést is Isten kezéből kell vennie, és a szenvedő emberben is magával Istennel lehet találkozni.

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben