Irakban a keresztények falak mögött ünneplik a karácsonyt

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. december 16., 11:57 Legutolsó módosítás: 2010. december 16., 11:58

Bagdad és Moszul templomai köré a kormány rendelkezésére három méter magas falakat kezdtek építeni, hogy megvédjék a keresztényeket a szélsőségesek támadásaitól. Forrás: Magyar Kurír

A Zenit hírügynökség beszámolt az iraki kormány intézkedéséről, amelyre azért volt szükség, mert karácsony előtt a keresztény templomokat és közösségeket egyre több fenyegetés éri. El szeretnék kerülni, hogy megismétlődjön a bagdadi szír-katolikus templomot ért támadás, amelynek során 58 ember meghalt, 70 pedig megsebesült. Az épülő falak bejáratait a rendőrség ellenőrzi majd.

A karácsonyi ünnepekre az iraki keresztények a templomokban szoktak összegyűlni, az egyházi vezetők most azonban arra intették őket, hogy a lehető legkisebb mértékben ünnepeljenek, hogy csökkentsék a kockázatot.

Bashar Warda di Erbil érsek méltatta a kormány intézkedéseit, de azt is hangsúlyozta, hogy az emberek szomorúak, mindenütt bizonytalanság uralkodik. Bármi történik is, az emberek szentmisével akarják ünnepelni a karácsonyt. A kormánytisztviselők felkeresték a plébánosokat, és megkérdezték tőlük, akarnak-e falat templomuk köré. Sokan beleegyeztek, mások azt mondták, ezzel még nagyobb félelmet ültetnének az amúgy is megfélemlített keresztény közösségbe.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben