Hollywoodban filmet készítenek Mária életéről

Létrehozás: 2009. március 05., 00:18 Legutolsó módosítás: 2009. március 05., 09:34

Los Angeles – 2010 tavaszán fogják tervek szerint bemutatni azt a filmet, amit az amerikai filmipar fellegvárában készítenek – jelentette be az argentin származású rendező, Alejandro Agresti. Forrás: idea.de, reformatus.hu

Hollywoodban filmet készítenek Mária életéről

Camilla Belle

Agresti elmondta, hogy a külső forgatásokat májusban kezdik Marokkóban. A főszerepet Camilla Belle játssza majd.

A film producerei: Rodrigo Berlanga és Mary Aloe. A film a készítők és a szereplők szerint erős asszonyként mutatja be Máriát. Úgy tervezik, hogy a bemutatót 2010 április 2-án, nagypénteken tartják az USA mintegy 2 000 mozijában. A hollywoodi bibliai témájú filmek az elmúlt években nagy kilengést mutatnak sikerüket tekintve.

Gibson Passiója 2004-ben közel 300 millió eurót hozott a filmgyártásnak, viszont két évvel később a Születés című film csak 30 milliót.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben