Hitük miatt koncentrációs táborba kerültek

Létrehozás: 2010. szeptember 01., 14:55 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 01., 14:55

Frankfurt am Main – Wetzlar – Az Emberi Jogok Nemzetközi Szervezete és az idea, protestáns hírügynökség a hónap fogvatartottjának 20 Észak-Koreait neveztek meg. Forrás: idea.de, evangelikus.hu

A két szervezet ezzel arra hívta fel a figyelmet, hoyg szeptember hónapban különösen is sokat imádkozzunk ezekért a fogvatartottakért és leveleket írjunk az ő kiszabadításuk érdekében.

Ezt a húsz keresztényt, akiknek neve nem ismert, az AsiaNews nevű katolikus hírügynökség értesülései szerint májusban tartóztatták le, három további hívővel együtt. Ők mindannyian a Kuwal-Dong nevű gyülekezetbe jártak és hitük miatt kerültek a Nr. 15-ös számú koncentrációs táborba.

Észak-Koreában még mindig nincsen vallásszabadság és a keresztényeket az egész országban üldözik. A sztálinista rendszerű népköztársaságban egyedül az örökös elnök, Kim Il-Sung (1912-1994) és fia, a jelenlegi diktátor Kim Jong-Il (69) tiszteletét fogadják el.

Becslések szerint a koncentrádóciós táborokban .mintegy kétszázezer embert tarthatnak fogva, közöttük 50-20 ezer keresztény lehet.

A hivatalos adatok szerint 12 ezer protestáns és 800 katolikus él az országban.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben