Hatodik születésnapját ünnepelte a kolozsvári Agnus Rádió

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2009. március 24., 12:21 Legutolsó módosítás: 2009. március 24., 12:22

Kolozsvár – Áhítattal, bábszínházzal, játszóházzal és tortaárverezéssel ünnepelt a hétvégén Kolozsváron a hatéves Agnus Rádió. A sokak által kedvelt közösségi rádió tulajdonképpen 19 évvel ezelőtt, 1990-ben indult: kezdetben az alsóvárosi református templom (közismertebb nevén, a „kétágú” templom) parókiájának pincéjében félórás műsorokat készítettek szerkesztői, amelyeket a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége kéthetente sugárzott. Forrás: Krónika

Az évek során sikerült új épületbe költözniük és saját hangon megszólalniuk az éterben. A hatéves születésnapi rendezvényen Ferencz Amália műsorvezető-szerkesztő és Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, önkéntes köszöntötte a jelenlévőket, akik Dobri András református lelkipásztor áhítatát hallgathatták meg.

 

Ezt követően a gyerekek a Sétáló bábszínház Napleánya, Holdfia című bábelőadását nézhették végig, a felnőttek viszont Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosának Kálvin János életéről és munkásságáról tartott előadását hallgathatták meg.

 

A közös kirakójáték közben – amelyben a közönséget több csapatra osztották a szervezők, és amelyben szívesen részt vettek a jelenlévők – a közönség elmondhatta, mit hallgatna szívesen a továbbiakban a rádióban, és miért is szereti az Agnus Rádiót.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben