Hans Küng zsidó kitüntetést kapott

Létrehozás: 2009. június 15., 09:45 Legutolsó módosítás: 2009. június 15., 09:46

Berlin – A svájci katolikus teológus, Hans Küng megkapta az Abraham-Geiger-díjat. A június 18-án 81 éves reform-teológusnak életműjéért, illetve a zsidóság szolgálatáért ítélték oda a díjat. Forrás: RV.de, reformatus.hu

A díjazó zsűri azt is méltányolta, hogy Küng a katolikus-zsidó párbeszéd tartós válságában jeleket adott arra, hogy a párbeszédet minden körülmények között folytatni kell. Küng zsidóságról írt könyvével az egyik legmeggyőzőbb monográfiát írta meg a zsidó világvallásról. A Világethosz Alapítvány elnökeként a svájci teológus azt is megmutatta, hogyan tud a globális együttélés és egymás mellett élés minden vallási korláton túl mégis sikerülni – olvasható Ernst Ludwig Ehrlich időközben elhunyt zsidó vallástudós méltatásában. A 10 000 eurós díjjal Küng olyan tanulmányi alapítványt kíván létrehozni az Abraham-Geiger Kollégiumon belül, amelyik diákoknak, egyetemistáknak teszi lehetővé a vallásközi találkozásokat. – Az Abraham-Geiger Kollégium az első olyan liberális rabbi-szeminárium Németországban, ami a potsdami egyetemen működik már tíz éve.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben