Haiti: „Imádkozzatok a még élőkért!”

Létrehozás: 2010. január 19., 12:37 Legutolsó módosítás: 2010. január 19., 13:34

Port-au-Prince – A Haitin élők a január 12-én bekövetkezett természeti katasztrófa utáni első vasárnapon templomok és gyülekezeti házak romjain gyűltek össze, hogy istentiszteleteket tartsanak és imaközösségekben imádkozzanak az Úrhoz. Forrás: idea.de, evangelisch.de, epd.de alapján összeállította: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Ne a halottakért imádkozzatok, hanem a még élőkért” – mondta a baptista pásztor Joel St. Armour az utcai, mintegy 30 résztvevővel megtartott istentiszteleten, jelentette a Los Angeles Times.

A 7-es erősségű földrengés mintegy hárommillió embert érintett. Az épületek legalább a fele megsérült a kereken egymilliós lakosú fővárosban, Port-au-Prince-ben. Súlyos pusztítást jelentette a Karibik állam Ddél-nyugati vidékéről is. A kormány kivételes állapotot rendelt el.

Ez volt 1770 óta a legsúlyosabb földrengés. Haitinek kereken tízmillió lakosa van és a világ egyik legszegényebb országa. A lakosság fele naponta kevesebb, mint egy dollárból él.

Segítségnyújtás – okosan

Példátlan azonban az a szolidaritás, amit a világ országai mutatnak Haitivel szemben. Rainer Lang a német Diakónia Katasztrófasegély csoportjának vezetője szerint már évek óta tevékenyek Haitin, de mindig is nehéz volt ebbe a távoli országba adományokat gyűjteniük. Most azonban már egy millió euró gyűlt össze és nagy szükség is van erre, hiszen rengeteg rászoruló van. Véleménye szerint azonban az újjáépítést okosan kell majd végezni és a tragédiát jóra kell fordítani úgy, hogy tudatosan kell megnézni, hová, milyen szükségletek kielégítésére kell a pénzeket felhasználni. Ez lehet tehát a Haitin élők új esélye.

ENSZ ételosztás

Az ENSz világélelmezési programja (WFP) a vállalkozókhoz fordult adományokért. Hat millió dollárt gyűjtöttek össze, mondta a szervezet egyik igazgatója, Josette Sheeran. Emellett a Haiti segélyprogramra összesen 55 millió dollárt szavaztak meg. Kétmillió ember félévi ellátására 250 millió dollár kellene.

Hétfőn a WPF összesen 180 ezer készételt osztott szét és még ezen a héten tízmilió adagot osztanak szét.

Nyers ételeket nem tudnak szétosztani, mivel a melegítéshez az emebreknek nincsenek eszközeik és az ételek könnyen megromolhatnának. A WFP szerint a legveszélyeztetettebbek a kisgyermekek, akik számára külön adagokat kellene készíteni.

A segélyszervezetek helyzete szinte átláthatatlan

Bár a segítséghullám meglehetősen nagy és sokan mozdultak meg a szomorú hírek hallatán, mégis a keresztény segélyszervezetek arról panaszkodnak, hogy szinte átláthatatlan a helyzet, amiben segítséget kellene nyújtaniuk, így saját helyzetük felmérésével sem jöttek még tisztába.

A német vakmisszió (Christoffel-Blindenmission CBM) a Haitin lévő hét missziójában két emberét elveszítette. Németországból két ember indult a helyzet felmérésére. Különböző jelentéseket kaptak egy kórház szemészeti klinikájának állapotáról, jelentette a szóvivőjük, Wolfgang Jochum (Bensheim). Sajnos a fogyatékkal élő emberek egy ilyen katasztrófakor még kiszolgáltatottabbak.

Gyermekek kószálnak az utcán

Port-au-Prince utcáin gyerekek kóborolnak, szüleik nélkül. A keresztény humanitárius segélyszervezet a World Vision az ő gondozásukat tartja szem előtt. Ők elkezdték a kórházak segélyszállítmányokkal való feltöltését. Ott a szüleiket elvesztett gyerekeket orvosilag és pszichológiailag is ellátják. A World Vision a katasztrófaterületre is vezet missziókat, más segélyszervezetekkel, így a Kindernothilfével (Duisburg) és a humedicával (Kaufbeuren) együtt.

Üdvhadsereg: Megrongálódott a gyermekotthon

Az Üdvhadsereg információi szerint több épületük is tönkrement, köztük egy gyermekotthon is. Egy gyermek kivételével azonban 52 fiú és lány már biztonságban van.

Az Üdvhadsereg egyébként 1887 óta tevékenykedik Haitin és az Egyesült Államok katasztrófasegélyével együttműködik. 285 ezer ebédet tudnak biztosítani. A földrengésben egyébként megsérült több tucatnyi iskola is.

A lelkek megrendültek

Komolyan kell venni az emberi lelkek megrázkódtatásait, épp egy olyan országban, ahol a voodoo-kultuszok virágoznak és ahol az emberek most hangosan kiáltanak Jézusért. A Német Missziói Közösség (Deutsche Missionsgemeinschaft DMG) egy orvost és Ecuadorból egy egész csapat ápolót küldött a helyszínre, akik lelkigondozói végzettséggel is rendelkeznek..

Egyházi segélykérések

Számos egyházi vezető szólított fel Haitiért imádságra és segítségnyújtásra, köztük XVI. Benedek pápa, de az EKD elnök-püspökasszonya, Margot Käßmann (Hannover) is. Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Olav Fykse Tveit (Genf) leszögezte, hogy a Haitin élők már korábban is súlyos politikai gondokkal, bizonytalansággal és szegénységgel küzdöttek.

A Karibi térségben működő Evangéliumi Aliansz főtitkára, Gerald A. Seale (Barbados) püspök a szociális és materiális előrelépésekre szólított fel.

,Haiti tízmilliós lakosságának 55 százaléka katolikus, 15 százaléka baptista, 8 százaléka pünkösdista, 3 százaléka adventista, 1,5 százaléka metodista és 0,7 százaléka anglikán. A maradék voodoo-követő.

Szövetség az ördöggel?

Az amerikai tévéprédikátor Pat Robertson (Virginia Beach) megrökönyödést váltott ki azzal a kijelentésével, mely szerint a földrengés Isten válasza arra, hogy a haitiek lepaktáltak az ördöggel.

A dallasi baptista gyülekezet lelkésze, Robert Jeffress szerint azonban arrogáns viselkedés, ha valaki Isten ítéletének tekinti a természeti katasztrófát.

Robertson egyébként nézeteit a Christian Broadcasting Network (CBN) adón fejtette ki és azzal indokolta mondatait, hogy Haiti népe a 18. század végén paktumot között az ördöggel, hogy szabadítsa meg őket a francia elnyomás alól. 2003-ban a voodoo-lelkészek újra állatáldozatokat mutattak be, ezzel erősítve meg őseik szövetségét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben