Franciaország érsekei szégyellik és sajnálják a pedofil ügyeket

Létrehozás: 2010. március 28., 14:38 Legutolsó módosítás: 2010. március 28., 14:54

Párizs – Szégyenkezésüket és sajnálatukat fejezték ki pénteken Franciaország érsekei a katolikus egyházat érintő pedofil ügyek kapcsán, ugyanakkor „szívélyes üzenetükben” támogatásukról biztosították XVI. Benedek pápát, akit az a vád ért, hogy tudott bizonyos esetekről. Forrás: MTI

Szégyenkeznek

Mindannyian szégyenkezést és sajnálatot érzünk a néhány pap és egyházi személy által elkövetett borzalmas cselekmények miatt ... Azok, akik ezeket a tetteket elkövették, eltorzították egyházunkat, megsértették a keresztény közösségeket, és gyanúba keverték a papság valamennyi tagját" – olvasható a francia érseki konferencia lourdes-i találkozóját követően kiadott, a pápához intézett levélben.

A francia katolikus egyház vezetői ugyanakkor azt is leszögezik: „elfogadhatatlannak tartják, hogy ezeket a borzalmas cselekményeket (egyesek) olyan kampányra használják fel, amelyben az ön személyét és az ön egyházi testületen belüli szerepét támadják".

Több francia érsek úgy nyilatkozott, hogy a pápa soha nem akarta eltussolni az egyházon belüli pedofil ügyeket, hanem éppen ellenkezőleg, arra biztatta a papságot, hogy ne tartsa titokban az ilyen eseteket. A The New York Times című amerikai napilap csütörtökön azt írta, hogy az egyesült államokbeli Milwaukee érseke figyelmeztette 1996-ban a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt: egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta egy iskola diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, de a papot mégsem fosztották meg reverendájától. A lap olyan egyházi dokumentumokra hivatkozott, amelyeket két ügyvéd kutatott fel. Az ügyvédek a dokumentumokat felhasználják abban a bírósági keresetükben, amelyben azt állítják, hogy Rembert G. Weakland érsek nem tett meg mindent a szóban forgó pap, Lawrence Murphy kizárásáért. Murphy fajtalankodásának akár kétszáz diák is szenvedő alanya lehetett a siketek számára fenntartott fiúiskolában St. Francis városában.

Murphy 1950 és 1974 között szolgált az intézményben. 1998-ban elhunyt. A szóban forgó dokumentumok között szerepel wisconsini püspököknek és Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció akkori vezetőjének levelezése, amelyből kiderül: a hivatal vezetése fontolóra vette Murphy kizárását, de fontosabbnak tartotta, hogy megvédje az egyházat a botránytól.

A Vatikán szóvivője közölte a lappal: Murphyt rossz egészségi állapota, tetteinek megbánása és amiatt nem taszították ki a papi rendből, hogy akkor már hosszú ideje nem érkezett rá panasz.

Eljárás indult

Egyébként a héten bűnügyi eljárást indítottak Franciaországban egy pap ellen, mert egy 22 éves fiatalember panaszt tett rá szexuális zaklatás miatt. Ezenkívül a rendőrség egy gyerekről készült pornográf fényképekre bukkant a pap lakásán – közölte pénteken a Párizstól délkeletre lévő Troyes város ügyésze.

A papot – akinek nevét nem közölték – szerdán őrizetbe vették, és kihallgatták. „Mindenkit felháborít, ami történt, de előre nem szabad ítéletet mondani. Meg kell várni, hogy kiderüljön az igazság" – jelentette ki Marc Stenger troyes-i püspök a helyi lappban, a L,Est-Éclairben megjelent közleményében. A püspök arra kérte a papot, hogy a vizsgálat idejére – amely akár hónapokig is eltarthat - költözzön el.

A fiatalember vallomásában elmondta, hogy az interneten keresztül, novemberben került kapcsolatba a szóban forgó pappal. Amikor személyesen elment hozzá, a pap szexuálisan letámadta őt – közölte egy meg nem nevezett személy, aki ismeri a nyomozás eredményeit.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben