Feltáró vizsgálatot követel a német kormány a katolikus egyháztól a gyerekmolesztások kapcsán

Létrehozás: 2010. február 22., 10:02 Legutolsó módosítás: 2010. február 22., 10:04

Berlin – Azt akarja a német kormány, hogy a római katolikus egyház minden részletre kitérően tárja fel a papok gyerekmolesztálási ügyeit – közölte szombaton az AFP francia hírügynökség a német médiára hivatkozva. Forrás: Független Hírügynökség, der Spiegel, AFP

A Der Spiegel német hetilap hétfőn megjelenő cikke szerint az oktatási miniszter közölte: konkrét lépéseket vár az egyháztól, hogy véget érjenek a visszaélések.

A Der Spiegel szerint Sabine Leutheusser-Schnarrenberger azt javasolta a kormányülésen, hogy az egyház és az áldozatok között jöjjön létre egyezség a kártérítésről. A német lap szerint ez lesz a témája a német püspöki kar hétfőn kezdődő négynapos freiburgi tanácskozásának.

A legutolsó botrányos ügy januárban pattant ki, amikor egy berlini jezsuita iskola ismerte el, hogy éveken keresztül molesztáltak tanulókat paptanárok. A 10 és 19 év közötti fiatalokat tanító tekintélyes Canisius középiskola vezetője, Klaus Mertes azt közölte: legalább két pap érintett abban, hogy az 1970-es és 80-as években molesztáltak gyerekeket.

A berlini államügyészség szóvivője azt közölte, hogy a két pap ellen már megindult a vizsgálat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az ügyek többségében valószínűleg ejteni kell az esetleges vádat az elévülés miatt.

A jezsuita iskola botrányának kipattanása után sorozatban merült fel a gyanú más iskolákkal kapcsolatban. Hírbe hozták a bajorországi Mindelheim-ben, valamint a Frankfurt közelében lévő Grosskrotzenburg-ben lévő katolikus iskolákat, az ausburgi, berlini és oggelsbeuren-i gyerekotthonokat, sőt a fogyatékos gyerekek Essenben lévő központját is.

A világi katolikusok egyik szervezete, a „Mi vagyunk az egyház” felszólította a római katolikus püspököket, hogy „semmit se takargassanak, és ismerjék el, hogy nem elszigetelt esetek, amiket feltárnak”. A szervezet szóvivője, Sigrid Grabmeier azt mondta, hogy a német származású pápának sürgősen közleményt kell kiadnia.

XVI. Benedek kedden rendreutasította az ír püspököket, amiért hosszú éveken át hallgattak a papok gyerekmolesztálási ügyeiről, és felszólította őket, hogy „állítsák helyre az egyház szellemi, valamint erkölcsi hitelességét". A pápa „fertelmes bűnnek" nevezte a gyerekek molesztálását az ír egyházi vezetőkkel folytatott kétnapos tanácskozás után.

Az ír kormány vizsgálata szerint az ügyben számos pap érintett. A dublini kormány szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy egy pap elismerte: több mint 100 gyereket molesztált. Az egyház bírálói, köztük az egykori áldozatok azt állítják, hogy a katolikus egyház nem sokat tesz az ügyben, és megpróbálja elkenni a felelősséget.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben