Felmentették Robert Zollitsch német katolikus érseket

Létrehozás: 2010. július 26., 10:30 Legutolsó módosítás: 2010. július 26., 10:33

Freiburg – Alaptalannak bizonyult a súlyos vád: Robert Zollitsch freiburgi érsek, a Német Püspöki Konferencia elnöke nem volt cinkostársa annak a papnak, aki a 60-as években kiskorúak ellen követett el szexuális visszaéléseket. Forrás: Magyar Kurír

A nyomozás archiválását kérve ezt erősítette meg az észak-németországi konstanzi ügyészség. A tények szerint nem tartja ugyanis vétkesnek Zollitsch érseket, hangsúlyozván, hogy sosem fedezte vagy segítette a birnaui kolostor ciszterci szerzetesét. A szerzetes jelenleg 69 éves és pedofília vádjával illetik, amelyet egy ministráns ellen követett el, aki a 60-as években a freiburgi főegyházmegye ugyanazon városában élt.

A visszaélések áldozata szerint Zollitsch érsek, aki annak idején a főegyházmegye személyzetének felelőse volt, tudott a visszaélésekről és ennek ellenére megerősítette pozíciójában a ciszterci szerzetest, ezáltal cinkosává válva az elkövetett visszaélésekben 1987 és 1992 között.

Az ügyészség azonban ellenkező megállapításra jutott, ezáltal az érseket felmenti bármiféle felelősség alól az ügyben. A freiburgi főegyházmegye június 2-án világosan azonnal kifejezte, hogy a főpásztor előtt ismeretlen tényekről van szó, amikor az ügyészség kivizsgálást indított a vád kapcsán. A kúria honlapján közzé tett nyilatkozat visszautasította az érsek elleni vádat, emlékeztetve, hogy a 80-as években bár a főegyházmegye személyzetének felelőse volt, nem volt azonban felelős a ciszterci szerzetes áthelyezéséért és az új megbízatás kijelöléséért. Az érintett pap által elkövetett visszaélésekről a főegyházmegye csak 2006-ban szerzett tudomást.

Zollitsch érsek az elmúlt napokban elismeréssel szólt a Hittani Kongregáció által módosított Delicta graviora kezdetű dokumentumról. Különösen osztozik abban, hogy a kongregáció adjon világos jelet a gyermekek és fiatalok elleni szexuális visszaélések bűntényéről való fenntartások nélküli információközlésre és ezek büntetésére vonatkozóan. Ilyen értelemben a kongregáció új dokumentuma egyértelműen tanúságot jelent az egyházi környezetben elkövetett hiányosságok és bűntettek áldozatai mellett.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben