Fellázadt a bécsi érsek

Létrehozás: 2010. május 11., 08:47 Legutolsó módosítás: 2010. május 11., 08:49

Bécs – Komoly visszhangja volt Christoph Schönborn bécsi érsek nyilatkozatának, aki azzal vádolta a Szentszék korábbi államtitkárát, Angelo Sodanót, hogy meg akarta akadályozni az előző bécsi érsek, Hans Hermann Groer elleni pedofília vádak kivizsgálását. Olasz lapok szerint komoly vita alakult ki az egyházban emiatt. Forrás: Népszava

Sodano hírek szerint ezzel háttérbe szorította Joseph Ratzingert, a Hittani Kongregáció akkori prefektusát, aki viszont eredetileg ragaszkodott az ügy feltárásához.

Schönborn kezdeményezését szinte senki sem támogatta a Vatikánban a későbbi XVI. Benedeken kívül. S a jelek szerint sokan most sem állnak mögé. José Saraíva Martins, a szentté avatási kongregáció korábbi prefektusa ugyan nem vonja kétségbe a bécsi érsek jó szándékát, szerinte az osztrák bíboros „nem tesz jó szolgálatot a katolikus egyháznak". Úgy véli ugyanis, hogy a Groer elleni vádak olyan képzetet kelthetnek az emberekben, mintha túlságosan is megosztott lenne az egyház. Szerinte Schönbornnak más megoldást kellett volna választania arra, hogy kifejezze bírálatát.

Groer érsek állítólag fiatal szeminaristák ellen követett el szexuális visszaéléseket. A vele szembeni vádakkal az akkori osztrák sajtó is sokat foglalkozott. A mindent váltig tagadó Groer érsek végül 1995-ben lemondásra kényszerült. 2003-ban hunyt el.

Az olasz lapok Schönborn kijelentését úgy értékelték, hogy a Vatikánban „háború robbant ki a pedofília miatt". Legalábbis ezt a főcímet adta a Silvio Berlusconi kormányfőhöz közel álló Il Giornale című napilap.

Schönborn a Kathpress című osztrák katolikus hírügynökség szerint ismét a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos ügyek maradéktalan feltárását követelte, mivel hazájában, Ausztriában és Németországban is érezhetően felgyorsult az egyházból való kilépés folyamata. „Az eltussolás időszaka véget ért” – fogalmazott a főpap. Hozzátette azt is, annak az időnek is vége, hogy a tettesek védelme fontosabb az áldozatokénál.

Már áprilisban napvilágot látott egy dokumentum az Egyesült Államokban, amely Angelo Sodano egykori államtitkár kétes szerepét tárta fel. A jelentés szerint az olasz bíboros egy amerikai pap ügyét tussolta el. A Vatikán később elismerte, igaznak bizonyultak a vádak a 2008-ban elhunyt főpappal szemben.
Múlt hétvégén fogadta el XVI. Benedek pápa Walter Mixa augsburgi püspök lemondását, aki a legutóbbi vádak szerint nemcsak gyermekeket vert, szexuális visszaélést is elkövetett.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben