Februártól apa és anya helyett 1. szülő és 2. szülő szerepel az amerikai útlevélkérelmen

— Felvéve: , , , , , ,
Létrehozás: 2011. január 11., 09:30 Legutolsó módosítás: 2011. január 11., 09:31

A külügyminisztérium nem részletezi, csak a gyermekek útlevelében szerepel-e majd a módosított megnevezés. Homoszexuális érdekvédő csoportok üdvözlik a döntést. „E változtatás révén a különféle családok úgy kérhetnek gyermekük számára útlevelet, hogy közben nem kell úgy érezniük, mintha a kormány nem ismerné el a családjukat. A kormánynak el kell ismernie, hogy a családstruktúra változik” – nyilatkozta a Family Equality Council nevű szervezet képviselője. A szervezet évek óta lobbizott azért, hogy az útlevélkérelemből töröljék az apa és anya szavakat. Forrás: Magyar Kurír

A keresztény-konzervatív közvéleményt felkavarta a döntés. Tony Perkins, a Családkutató Intézet vezetője szerint annak célja „egyértelműen az egyneműek házasságának és örökbefogadásának előmozdítása, mégpedig alkotmányos felhatalmazás nélkül, a házasságvédelmi törvény szellemét (ha a betűjét nem is) sértő módon.” Robert Jeffress baptista lekész így fogalmaz: „Mindez egy általános törekvés része: a politikai korrektség jegyében igyekeznek elmosni a nemek közti különbségeket, azt sugallva, hogy az eredményes gyermekneveléshez nincs szükség apára és anyára. Ez a döntés azért született, hogy javítsák a gyermeket nevelő homoszexuális párok közérzetét” – írja A FoxNews. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben